HPV: tudatos életmóddal megelőzhető a tragédia

Nagyjából az emberek 80 százalékát érinti valamikor élete során, de a HPV csak jóval ritkábban válik egy, akár végzetes kimenetelű daganatos betegség előszobájává. Jó hír, hogy megelőzhető, korai stádiumában gyógyítható, a HPV-vel fertőzött sejtek elpusztíthatók, a tünetek pedig kezelhetőek.

Ha pozitív lett a HPV (humán papillomavírus) teszted – akár a patikában kapható tesztet végezted el, akár a nőgyógyász közölte az eredményt –, az még nem egyenlő a rákdiagnózissal. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy ez a gyakori, szexuális úton terjedő fertőzés megnöveli a méhnyakrák kialakulásának kockázatát, amely Magyarországon mintegy négyszáz nő életét követeli évente. A vírus emellett szájüregi és végbélben kialakuló daganatokat is okozhat. Elengedhetetlen tehát, hogy tudatos életmóddal megelőzd a tragédiát.

Fiatal nő ül a nőgyógyászati rendelőben és beszélget az orvossal.
Vegyél részt rendszeresen nőgyógyászati szűrővizsgálaton! Fotó: Getty Images

Ha pozitív a HPV-teszt

A HPV pontos azonosítása a megfelelő kezelési stratégiák kialakításához nélkülözhetetlen. Ha már tehát kimutatták a vírus jelenlétét, első körben konzultálj a nőgyógyászoddal vagy a háziorvosoddal, aki segíthet értelmezni, hogy milyen típusú HPV-t azonosítottak, illetve megállapítani, szükségesek-e további vizsgálatok, kezelések.

A HPV-törzsek azon csoportjai például, amik jóindulatú hámelváltozást okoznak a bőrön, viszonylag egyszerűen kezelhetők, leggyakrabban sebészeti úton, az úgynevezett Volkmann-kanállal távolítják el. Szintén népszerű a fájdalommentes fagyasztás, emellett bizonyos esetekben hő- és lézeres kezelés is segíthet. A gyógyszertárakban kapható ecsetelők is beválhatnak, a maró hatású oldat használatát azonban az arcon, a nyakon, a hajlatokban és a nemi szerveken nem ajánlják. 

Amennyiben azonban magas rizikójú vírussal állunk szemben, amely a nyálkahártyákat érinti a méhnyaknál és a torokban, úgy ezeknél komolyabb beavatkozásokra is szükség lehet, a már kialakult méhnyakrák esetében pedig a műtét, a sugárkezelés vagy a kemoterápia is szükségessé válhat.

Amit te tehetsz a gyógyulásért

  • Te magad is hozzájárulhatsz a vírus okozta elváltozások visszafejlődéséhez patikákban vény nélkül is kapható hüvelyi készítményekkel, amelyek segítenek helyreállítani és megvédeni a hüvelyhám érintett felületét. Ezek hatására az enyhébb stádiumú méhnyaki elváltozások visszafejlődhetnek, megindulhat a hámképződés, illetve helyreállhat az egészséges intimflóra.
  • A monogám párkapcsolat és a gumióvszer használata a további fertőzés kockázatát segít csökkenteni.
  • Tartsd fenn a hüvelyflóra egészségét: megfelelően gondoskodj a személyes intimhigiéniádról! A túlzott vagy nem elegendő tisztálkodás, az illatosított termékek használata felboríthatja a hüvely természetes egyensúlyát, így ezeket kerülni kell.
  • Táplálkozz egészségesen, kiegyensúlyozottan, a szükséges vitaminok, antioxidánsok, mikro- és makrotápanyagok bevitelével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!