Túraösvény nyílt szívbetegeknek Budapesten

Szív- és érrendszeri betegek, magas vérnyomással élők, valamint cukorbetegek rehabilitációját segítő tanösvényt avattak kedden a főváros IV. kerületében, a budapesti Szent Ferenc Kórház által indított Út az egészséghez program keretében.

A Farkaserdőben, a Rex Állatsziget mellől induló tanösvény már a második a fővárosban, múlt évben a Szent Ferenc Kórház mellől induló és a Hárs-hegyen át vezető útvonalat adtak át.

Cserháti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszteri biztosa azt hangsúlyozta, hogy a kórházaknak ma már meg kell haladniuk a mindennapi ellátási feladatokat, többet kell nyújtaniuk. Civil, szociális, családi segítség és saját akarat nélkül nem képzelhető el a rehabilitáció, nem érhető el a teljes gyógyulás és a továbblépés - tette hozzá. A tanösvény átadását levélben üdvözölte az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán azt írta, a tanösvény nem csak annak feltételeit teremti meg, hogy a prevenció és az utógondozás kiteljesítse a gyógyítást, hanem "kikíséri a kórház vagy a lakás falai közül is" a beteget.

A séta nem csak a szív- és érrendszeri megbetegedések ellen hatékony: kutatások igazolják, hogy a rendszeresen gyaloglók körében ritkább a cukorbetegség kialakulásának esélye is. Cikkünkből kiderül, miért!

Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója elmondta, észrevették, hogy az infarktuson átesett betegek halálozási értéke az első egy héten ugyanolyan mint Nyugat-Európában, ám hat hónap, egy év után már sokkal rosszabb, mégpedig azért, mert az egészségtudatosság csekély a magyar lakosság körében. A betegek nem mozognak, saját bevallásuk szerint azért, mert nincs egy biztos háttér, ami segítene nekik az elindulásban. Ezt a hátteret szeretné megadni a kórház az Út az egészséghez programmal - emelte ki a főigazgató, hozzátéve, országszerte 20-22 ilyen ösvényt szeretnének kialakítani.

Szív- és érrendszeri betegek rehabilitációját segítő túraösvényt avattak Budapesten

Tomcsányi János, a Kardiológiai Szakmai Kollégium professzora is arról beszélt, milyen nehéz meggyőzni az embereket arról, hogy komolyan vegyék az egészségüket. Ezért a fő feladat megértetni velük, milyen fontos vigyázni magukra és rendszeresen mozogni - hangsúlyozta. Boda Zoltán, a Pilisi Parkerdő Zrt. budapesti erdészetének vezetője az erdő gyógyító erejére hívta fel a figyelmet, hozzátéve, nem véletlen, hogy a szanatóriumok is gyakran erdők közelében létesülnek.

A programot a Sanofi Gyógyszervállalat támogatja. Juhász Hedvig, a cég vállalati és kormányzati kapcsolatok igazgatója azt hangoztatta, az Út az egészséghez program holisztikus szemlélettel az embert és az egészséget helyezi a középpontba, ez pedig egyezik a vállalat szemléletével, ezért álltak a kezdeményezés mellé. Az útvonalat Beer Miklós Váci megyéspüspök áldotta meg.

A szív jelzéssel ellátott útvonalak 2,4, és 4,2 kilométer hosszúak. A Rex Állatszigeten az indulás előtt átvehető, majd kitöltve leadható egy túralap, amelyet visszaküldenek a kórházba. A feljegyzéseket ott kiértékelik, majd visszajeleznek az érintettnek az eredményekről. Hétvégente önkéntes gyógytornászok vezetnek túrát az érdeklődőknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható. Elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb. Késő estére általában 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.