Tényleg életmentő lehet a tánc

Az intenzív, önfeledt táncolás csaknem felére csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát a negyven év feletti korosztály körében - állapították meg kutatók a témával világon elsőként foglalkozó tanulmányukban.

A Nyugat-Sydney-i Egyetem és a Sydney-i Egyetem kutatói több mint 48 ezer egészséges nagy-britanniai lakos adatait elemezték 1994 és 2008 között, azt vizsgálva, hogy a testmozgás milyen hatással van az egészségükre. Az American Journal of Preventive Medicine című folyóiratban közölt tanulmány a világon elsőként vizsgálta a tánc és a szívbetegségek miatti halálozás közötti kapcsolatot.

Az eredmények szerint a táncos lábú résztvevőknél 46 százalékkal alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris betegségek miatti halálozás kockázata a vizsgált időszakban, mint azoknál, akik csak ritkán, vagy soha nem táncoltak.

A tánc csökkentheti a szívbetegségek kockázatát

Legyen salsa, néptánc vagy keringő, a tánc csodálatos önkifejezési eszköz. De akkor is érdemes rendszeresen táncra perdülnünk, ha csak hobbiszinten űzzük. A táncnak ugyanis nagyszerű egészségügyi hatásai is vannak! Kattintson! A jelentős rizikócsökkenés azonban csak azoknál az alanyoknál volt megfigyelhető, akik legalább kicsit lihegtek, vagy megizzadtak tánc közben, és nem csupán ímmel-ámmal mozogtak.

„Nem szabad alulértékelnünk a táncban rejlő játékos társadalmi interakciókat, amelyek, ha intenzív testmozgással párosulnak, rendkívül hatékony stresszoldók lehetnek és hozzájárulhatnak a szív egészségének megőrzéséhez" - mondta Emmanuel Stamatakis, a Sydney-i Egyetem munkatársa.

A kutatást vezető Dafna Merom, a Nyugat-Sydney-i Egyetem tanára arra is rámutatott, hogy bizonyos táncfajták az igen hatékony intervall edzések intenzitását idézik. "A táncos ráadásul gyakran örökre táncos marad, vagyis nincsen az a fajta kiszállás és újrakezdés, amit az edzőtermekben látni" - idézte a szakembert a Medicalxpress című egészségügyi portál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!