Szívinfarktus miatt szakadt félbe Sting koncertje – a sztár végül mégis színpadra állt

Szívrohamot kapott koncert közben Sting előzenekarának dobosa. A férfi kórházba került – mutatjuk, hogy van most.

Sting Liverpoolban, az On The Waterfront fesztiválon lépett fel, azonban nem volt zökkenőmentes a koncert. Vele tartott ugyanis a The Christians zenekar, akik mindössze két dalt tudtak eljátszani, mielőtt a dobosuk, az 58 éves Lionel Duke összeesett a színpadon – számolt be róla a BBC.

dobszett a színpadon
Szívrohamot kapott koncert közben Sting előzenekarának dobosa. Fotó (illusztráció): Getty Images

Így van most a dobos

A zenekar frontembere, Gary Christian azonnal segítséget hívott az eszméletlen doboshoz. Az orvosi csapat szívrohamot állapított meg nála. A férfit a helyi kórházba szállították, majd megműtötték. Jelenleg mesterséges kómában tartják.

A zenekar menedzsere azt nyilatkozta az esettel kapcsolatban, hogy mindenkit teljesen váratlanul, sokként értek a történtek. Duke ugyanis a kora ellenére nagyon jó fizikai állapotnak örvendett, rendszeresen járt például úszni.

Sting végül így is színpadra állt

A The Christians után végül Sting is színpadra lépett. A lap értesülési szerint a sztár a zenekar hozzájárulását kérte ahhoz, hogy a történtek után is fellépjen, az együttes pedig beleegyezett, hogy megtartsa a koncertet.

A Police egykori frontembere a koncert közben helyzetjelentést is adott a közönségnek Duke állapotáról. „A dobosa jól van, már kórházban fekszik. Imádkozzunk érte, hogy felépüljön” – fogalmazott a brit énekes.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.