Azt hitte, csak megfázott, végül nyitott szívműtétre volt szüksége

A fiatal férfi rendszeresen futott maratonokat és aktívan golfozott. Álmában se gondolta volna, hogy szívbeteg.

Nick Hauser tavaly novemberig az egészség példaképe lehetett volna: aktív életet élt, rendszeresen futott maratonokat és amikor arra nem volt ideje, golfozott. A fiatal apuka ezek után egy kora novemberi napon megfázásos tünetekkel ment haza a munkából. „Először nem tulajdonítottam a dolognak nagy jelentőséget, de a biztonság kedvéért online rákerestem a tüneteimre” – mondta el az NBC New York csatornának.

Nick beismeri, az öndiagnosztizálás volt a legrosszabb, amit tehetett ebben a helyzetben. „Megnyugtattam magam, hogy egyszerű hörghurutom van.” Hörghurutról, annak is az akut változatáról egyébként akkor beszélünk, amikor a hörgőrendszer nyálkahártyája begyullad és a hörgők falában lévő nyákmirigyek túlzott mértékben termelnek váladékot. Mindez köhögést vált ki, ami az egyik legfőbb tünete a hörghurutnak, a szegycsont mögötti fájdalom mellett.

A 34 éves fiatal apuka esetében végül nem ez a betegség okozta a tüneteket. „Vasárnap délután történt. A kisfiammal a karomban épp egy bugyuta műsort néztünk, mikor azon kaptam magam, hogy gyakorlatilag kapkodom a levegőt, szinte fuldoklom.” Nick nem sokat gondolkozott, azonnal autóba ült és elment az otthonukhoz legközelebbi sürgősségi osztályra, ahol az orvosok hamar kiderítették, hogy a megfázásos tüneteit nem fertőzés, hanem egy veleszületett szívbetegség okozza.

Álmában se gondolta, hogy szívbeteg (Fotó: NBC5)

„Kiderült, hogy az egyik szívbillentyűm a születésem óta nem működik megfelelően. Emellett, az orvosok az egyik aortámon egy aneurizmát is találtak, ami potenciálisan életveszélyes állapot, ezért azonnali szívműtétet javasoltak.” Hauser operációja szerencsére jól sikerült, és bár végtelenül hálás a gyors és pontos diagnózisért, ami az életét mentette meg, elárulta, az utóbbi hónapok nagyon megviselték testileg és lelkileg is.

„A műtétet követően több hónapos intenzív rehabilitációra volt szükségem, hogy megerősödjek én is és a frissen operált szívem is” – magyarázza, majd hozzáteszi, most már nagyjából olyan aktív életet él, mint az operáció előtt. „Nagyon fontos volt számomra, hogy visszanyerjem a régi erőmet: muszáj, hogy egészséges és erős legyek, hiszen itt a kisfiam és a feleségem. Nem hagyhatom őket magukra.”

A műtét és a rehabilitáció ellenére Nicknek mostantól az élete végéig gyógyszert kell majd szednie, hogy a szíve olyan egészséges maradhasson, amennyire csak lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.