A dühroham szívrohamot okozhat!

Egy heves dühkitörést követő két órában a szívinfarktus kockázata 8,5-szer nagyobb ahhoz képest, mint amikor kevésbé dühös valaki.

A Kardiológusok Európai Társasága (ESC) a témában kedden mutatta be tanulmányát a European Heart Journal: Acute Cardiovascular Care című szaklapban. Eredményeikből arra következtetnek, hogy a düh és harag kiválthat akut miokardiális infarktust, azaz szívinfarktust .

Tudjon meg mindent a szívelégtelenségről! A sydneyi Royal North Shore Hospitalban 2006 és 2012 között 313, infarktussal kezelt pácienst vizsgáltak. A betegek saját maguk értékelték egytől hétig terjedő skálán az elmúlt 48 óra "dühszintjeit". Heten mondták azt, hogy a tünetek jelentkezését megelőző két órán belül legalább ötös szintű dühöt éreztek. Ezt a szintet az erőteljes harag, testi feszültség, ökölbe szorult kezek, "robbanásközeli" állapot jellemzi. A skála legmagasabb értéke a tomboló, kontrollálhatatlan haragot, tárgyak dobálását, saját maguk vagy mások megsebzését jelentette.

Egy heves dühkitörést követően megnő a szívinfarktus kockázata

Az elhatalmasodó félelem is infarktushoz vezethet a tanulmány szerint. Ebben az esetben az erős érzelmet követő két órában akár 9,5-szer nagyobb lehet az infarktus lehetősége, mint egy nappal később. A tanulmány szerzői szerint új stratégiák kidolgozására van szükség, amelyek akut helyzetben segíthetik az érintetteket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!