A mentális állapot is hatással van a szív egészségére

A magyarok úgy vélik, már a húszas éveinkben el kell kezdeni foglalkozni szívünk egészségével – derült ki egy friss felmérésből, amelyben arra is rámutattak, hogy a megkérdezettek szerint a mentális egészség hatással van a szívműködésre, az erős érzelmi hatások pedig akár fizikai károkat is okozhatnak a szívizomban.

A szív- és érrendszeri betegségek vezető haláloknak számítanak az Európai Unióban és Magyarországon is. Az EU-ban 2019-ben 100 halálesetből 37-ért, míg hazánkban 49-ért volt felelős ez a betegségcsoport az Eurostat adatai szerint. A szakértők egyetértenek abban, hogy a betegségeket sokkal könnyebb megelőzni, mint gyógyítani, ezért az egészséges életmód és a prevenció népszerűsítése különösen fontos a szív egészségének szempontjából.

A Huawei Technologies megbízásából tíz európai országban, Magyarországon, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Görögországban, Lengyelországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, valamint Törökországban végzett felmérés ezért annak járt utána, mennyire tájékozottak az emberek a szív egészségével összefüggő témakörökben. Jó hír, hogy a kutatás szerint a magyar megkérdezettek az átlagnál jóval tájékozottabbak.

szív- és érrendszeri betegség
A szív- és érrendszeri betegségek vezető haláloknak számítanak itthon. Fotó: Getty Images

Tájékozottságból jeles

A magyar válaszadók 91 százaléka ugyanis tudta, mi az az EKG (elektrokardiogram), ez pedig kiemelkedő érték a vizsgált országokat tekintve – ennél valamivel magasabb arányt (93 százalék) kizárólag a szerb válaszadók értek el. Preventív lépések terén is jeleskednek a magyar megkérdezettek, akiknek a négyötöde (80 százalék) mért az elmúlt hat hónapban vérnyomást, amely a bolgárok 81 százaléka után a második legjobb aránynak bizonyult a vizsgált országok körében.

A válaszadók több mint fele (64 százalék) ismerni is véli a vérnyomáscsökkentés különböző módszereit is, azonban ez sokak számára leginkább (49 százalék) gyógyszeres megoldást jelent. A megelőzést segítő módszerek, mint például az egészséges táplálkozás (13 százalék), a pihenés (11 százalék), a mozgás (6 százalék) vagy a stressz kerülése (5 százalék) már lejjebb kerültek a prioritáslistán. A felmérésben szereplő országok közül egyedül a görögök és a horvátok jelölték nagyobb arányban az egészséges táplálkozást a gyógyszeres megoldásoknál. A fizikai aktivitás fontosságának felismerése azonban még a legmagasabb arányt elérő cseheknél sem érte el a 20 százalékot. 

A felmérésből kiderült az is, hogy a magyar válaszadók nyitottak az okoseszközök nyújtotta egészségügyi szolgáltatásokra. 78 százalékuk nyilatkozta azt, hogy használná az EKG funkciót az okosóráján, ha az elérhető lenne. E tekintetben a nők 82 százalékos aránnyal nyitottabbnak bizonyultak, szemben a férfiak 73 százalékával. Az okoseszközök egészségmegőrzést támogató funkcióinak népszerűsége egybecseng a Huawei megbízásából 2022 tavaszán készült hazai felméréssel, amelyből kiderült, hogy okosóra-vásárlás során az ár mellett (47 százalék) az egészségügyi adatok monitorozásának lehetősége (39 százalék) a második legfontosabb szempont.

Már huszonévesen is vigyázni kell a szívünkre

A magyar válaszadók szerint egyébként a szívünk egészségével kapcsolatos foglalkozást nem lehet elég korán elkezdeni. Közel egyharmaduk a húszas éveket, 36 százalékuk pedig a harmincéves kort válaszolta arra a kérdésre, hogy mikor kell elkezdeni törődni a szívünk állapotával. A 18-29 éves korosztály különösen fontosnak tartja a kardiológiai prevenciót: a válaszadók több mint fele gondolja úgy, hogy már ebben az életkorban oda kell figyelni a szívbetegségekre.

Ugyanakkor a felmérés rámutatott arra is, hogy a 20-30 évesek kevésbé tudatos tagjai figyelmen kívül hagyják az esetleges szívtüneteket. A fiatalabbak sok tekintetben hajlamosak elhanyagolni egészségüket – sokuk fizikai aktivitása alacsony, nagyobb valószínűséggel használnak stimulánsokat, és kevésbé figyelnek a kiegyensúlyozott táplálkozásra.

Mik dobogtatják meg a magyarok szívét?

A magyar válaszadók 91 százaléka szerint a mentális állapot kihatással van a szív működésére. Noha a megkérdezettek harmada azt mondja, nincs olyan orvosi kifejezés, hogy „összetört szív”, a válaszadók mintegy fele egyetért abban, hogy az erős érzelmek képesek akár fizikai károkat is okozni a szívizomban. Ezzel némileg összhangban vannak azok a tényezők is, amelyektől szó szerint hevesebben ver a magyar válaszadók szíve: a döntő többség ugyanis a stresszt és az izgatottságot (30-30 százalék), valamint az idegességet (21 százalék) jelölte meg kiváltó okként, és csak ezek után következett a sporttevékenységek köre (13 százalék). Az érzelmek pedig – mint a szeretet, szerelem – a válaszadók 10 százalékának dobogtatják meg a szívét, és ebben úgy tűnik, Görögország (26 százalék) és Szlovákia (6 százalék) kivételével nagyjából hasonlóan vélekedünk a kutatásban részt vevő többi európai országgal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!