Fontos mérföldkőhöz ért az új ügyeleti rendszer

Hétvégén átlépte a 100 ezret az új alapellátási ügyeleti rendszerében ellátott betegek száma – tette közzé közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. Ismertetőjükben egyéb részleteket is elárultak, mutatjuk!

Mint ismert, február 1-jén, elsőként Hajdú-Bihar megyében álltak át az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszerre. Ehhez azóta már Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Komárom-Esztergom megye is csatlakozott.

Az elmúlt fél év számokban

„Bajtársaink több mint 83 ezer beteget valamelyik ügyeleti telephelyen láttak el, 9500 esetben telefonos tanácsadás történt, mintegy 6500 beteget pedig lakásukon láttunk el. A jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek több mint 90 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett, kevesebb mint 8500 beteget kellett további szakellátásra irányítani vagy kórházba szállítani” – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-posztjában, amelyet abból az alkalomból osztottak meg, hogy átlépte a 100 ezret az új rendszerben ellátott betegek száma.

Mint írták, az ellátottak csaknem 40 százaléka gyerek, illetve 18 éven aluli fiatal volt. A tapasztalatok szerint a 1830-as hívószám mindenhol jól működik, az ellátottak pedig a visszajelzések alapján elégedettek az új ügyeleti rendszerrel: az 1-től 5-ig tartó elégedettségi skálán 4,24 az összesített eredmény.

Szeptemberben folytatják a bővítést

A posztban arra is kitértek, hogy az egységes alapellátási ügyeleti rendszer országos kiterjesztését hamarosan folytatják. Szeptember 1-jétől ugyanis Veszprém, Jász-Nagykun-Szolnok, és Baranya megye is csatlakozik az új rendszerhez.

A cél, hogy a jövő év elejére – Budapest kivételével – már az egész országban egységes, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működhessen. A remények szerint ez a betegek számára az eddiginél jobb egészségügyi ellátást biztosít.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.