Szűrőprogramok, amelyek idén is ingyenesek

Idén is folytatódnak a különböző népegészségügyi programok.

Magyarország nagy hangsúlyt fektet az egyes betegségek megelőzésére, ezért megerősítik például a várandósgondozás minden elemét, kiemelt tekintettel a dohányzásról leszoktatásra. Emellett fejlesztik az iskolaorvosi szolgálatot és a gyerek-alapellátást, de folytatódik a szintén a megelőzést szolgáló "Három generációval az egészségért" nevű program is - ismertette Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár.

mellrákszűrés, mammográfia, szűrővizsgálatok, vastagbélszűrés, népegészségügyi programok, szűrőprogramok, betegségek megelőzése
A 45 és 65 év közötti nők emlő- és méhnyakrák-szűrése is támogatott. Fotó: iStock

Fontos, hogy minél többen járjanak szűrésre

Folytatódnak továbbá a támogatott szűrőprogramok, például a 45 és 65 év közötti nők emlő- és méhnyakszűrése, illetve az 50 és 70 év közöttiek vastagbélszűrése. Már tíz szűrőbusz járja az ország azon településeit, ahonnan nehézkesebb az egyes vizsgálatokra eljutni, és ettől az évtől kilenc mammográfiás szűrőbuszt is indítanak.

Ezek a szűrővizsgálatok ingyen vannak - kattintson!

A legfrissebb adatok szerint eddig több mint 528 ezer ember kapott meghívót vastagbélszűrésre, közülük 187 ezren vették át a mintavételi csomagot és 164 ezren küldték vissza a mintát. Ezek közül 133 ezer minta negatív lett, és 7270 esetben végeztek kolonoszkópiás vizsgálatot. 4167 betegnél polipot, 506 páciensnél pedig rosszindulatú elváltozást találtak. Több mint ezer ember viszont úgy mondott nemet a további kolonoszkópiás vizsgálatra, hogy a korábban beküldött minta valamilyen elváltozást mutatott. Ezért nagyon fontos azon dolgozni, hogy mind a szűrő-, mind az esetleges további vizsgálatokon minél többen vegyenek részt - emelte ki Horváth Ildikó.


A cél az, hogy a szűrővizsgálatokat minél inkább közelebb vigyék a lakossághoz. Ennek részeként segítik az egészségfejlesztési irodákat abban, hogy minél inkább a helyi lakosok igényeinek megfelelő programot állítsák össze - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos. Jelenleg már 114 járásban működnek egészségfejlesztési irodák, amelyek szintén több milliárd forintos támogatást kapnak.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

február 10. - február 16.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
37 200
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+6, +13 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban szombaton délelőtt az ország nagy részén gyengén fátyolfelhős lesz az ég, de a Dunántúlon egy tőlünk északra elhadó front felhőzete okozhat átmenetileg felhősebb időszakokat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag