Pénteken zárva lesznek a háziorvosi rendelők, patikák

Július 1-jén zárva lesznek a háziorvosi, fogorvosi, szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók, illetve a patikák is. Pénteken ugyanis a magyar egészségügy napját ünnepeljük, amely a Semmelweis-nap nevet viseli, és ez egyben az egészségügyi dolgozók számára munkaszüneti napot is jelent.

Július 1-je az egészségügy napja, a szektorban dolgozóknak ez munkaszüneti nap. Ilyenkor az anyák megmentőjére, Semmelweis Ignác születésére és életére emlékeznek, emellett országszerte elismeréseket adnak át az egészségügyben dolgozóknak.

Az egészségügyi szolgáltatók a folyamatos egészségügyi ellátást július 1-én az ügyeleti rend szerint biztosítják. Ez vonatkozik a háziorvosi és a fekvőbeteg ellátásra is. A háziorvosi rendelők betegforgalmi bejáratánál, jól látható helyen fel kell tüntetni a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát.

Semmelweis-nap, háziorvosi rendelő, gyógyszertár, ügyelet
Július 1-je az egészségügy napja, a szektorban dolgozóknak ez munkaszüneti nap. Fotó: Getty Images

A gyógyszertárak többsége is zárva lesz 

A legtöbb településen kizárólag a 0-24 órában nyitva lévő, az ünnepnapokon is üzemelő, valamint az ügyeletes vagy készenlétet tartó gyógyszertárak lesznek nyitva a Semmelweis-napon.

A patikáknak bejáratában jól látható helyen és jól olvasható módon jelezni kell a szolgálati rendet, elérhetőséget, valamint a legközelebbi, folyamatosan nyitva tartó, vagy készenléti, ügyeleti szolgálatot teljesítő közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, telefonszámát. Illetve az ügyelet, készenlét kezdő és befejező időpontját, továbbá a legközelebbi felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát is.

A gyógyszertárak nyitva tartásáról az Országos Gyógyszerészeti-és Élelmezés-egészségügyi Intézet honlapján is tájékozódhat.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +33 °C
Minimum: +12, +20 °C

Többször megnövekszik a felhőzet, szórványosan fordul elő zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül az északkeleti szél, a maximumhőmérséklet 25, 33 fok között szóródik. Hétfőn nem érkezik front. A fülledtség idején nehézlégzés, rosszullét jelentkezhet, többen fejfájást tapasztalhatnak. Gyakoriak lehetnek a keringési panaszok, az arra hajlamosaknál vérnyomás-ingadozás léphet fel. Az érzett hőmérséklet is ingadozik. A légszennyezettség közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: