Mi állhat a reggeli fejfájás hátterében?

A reggeli fejfájás különösen kellemetlen, mert érthetetlennek tűnik, hogy mégis mi okozhatja, hiszen épp csak felébredtünk. A panaszt azonban számos dolog kiválthatja – például az alábbiak.

Nehezen tudunk rosszabb napkezdést elképzelni annál, hogy már az ébredés pillanatában hasogat a fejünk. Mutatjuk, a Prevention cikke szerint mit akar üzenni a tested ezzel a tünettel.

Nem aludtál eleget

Szervezetnek 6-8 órára van szüksége ahhoz, hogy kipihenje magát és regenerálódjon. Ha nem kapja meg, akkor egyfajta „pániküzemmódba” kapcsol. A szívverés gyorsabb lesz, a vérnyomás megemelkedik, ettől pedig megfájdulhat a fejed.

Ennyit kellene aludnod a korod alapján
Nem véletlenül hangoztatják annyiszor a szakértők a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás fontosságát. Alvásigényünk kielégítése nagyon fontos egészségünk szempontjából – a szükséges mennyiség azonban korosztályonként eltérő.

Túl sokat aludtál

Ahogy a túl kevés, úgy a túl sok alvás is eredményezhet fejfájást. Ha kilenc óránál többet alszol, akkor megeshet, hogy a szerotonin szintje lecsökken a szervezetben, ennek hatására pedig kevesebb vér jut az agyba – ez okozza a fájdalmat. Ez különösen olyankor gyakori, amikor hétvégén nem állítod be az ébresztőórát, hogy bepótold azt az alvásidőt, amely a hét közben kimaradt.

fejfájással küzdő férfi
A túl kevés és a túl sok alvás is okozhat fejfájást.

Alacsony az endorfinszinted

A szervezet endorfinszintje általában a kora reggeli órákban a legalacsonyabb, ami bizonyos embereknél migrénszerű tüneteket okozhat. Ez ellen jó megoldás lehet, ha sportolsz, mivel a testmozgás hatására beindul az endorfintermelés.

Alkoholt ittál előző este

Az átmulatott este utáni fejfájás oka abban keresendő, hogy az alkohol dehidratálja a szervezetet, így kevesebb vér áramlik az agyba. Ilyenkor ráadásul sokkal kevésbé alszunk pihentetően, ami súlyosbítja a fájdalmat. Igyál sok folyadékot és vegyél be C-vitamint – ez utóbbi segíthet a májnak az alkohol lebontásában.

Horkolsz

A horkolás az alvási apnoé egyik tünete is lehet – ilyenkor bizonyos esetekben még a légzés is kimarad. Ha többször is megismétlődik egymás után, akkor az agy nem jut elég oxigénhez, amitől reggel pokoli fejfájásunk lehet.

Magas a vérnyomásod

A magas vérnyomás szó szerint nagyobb nyomást gyakorol a fejre, amely ennek hatására fájni kezd. Ha gyakran tapasztalod ezt a tünetet, érdemes lehet orvossal ellenőriztetni a vérnyomásodat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.