Mennyire veszélyes a röntgenvizsgálat?

Az nem vitás, hogy a röntgen vagy a CT-vizsgálat életeket menthet, mert segítségükkel észrevehető például a súlyos, daganatos betegség is. De nem árt tudni, hogy hátulütői is vannak, a hátfájástól a test felesleges terheléséig.

Röntgen- vagy CT-vizsgálatra akkor kerül sor, ha az orvos a laboratóriumi eredményekből még nem tudja pontosan megállapítani a páciens betegségét, de a gyanú felmerül, és meg akar róla bizonyosodni.

A sugárzás azonban már önmagában is veszélyeket hordoz magában. Ahhoz, hogy belekukkantsunk a testbe, ionizáló sugárzás segítségével kell átvilágítani, hogy lássuk azokat a részeket is, amelyeket másképp nem tudnánk megvizsgálni.

"A súlyos betegségek korai felismerése manapság radiológiai vizsgálatok nélkül szinte elképzelhetetlen" - mondta Peter Landwehr, a hannoveri diagnosztikai és radiológiai tanszék főorvosa. Legmarkánsabb példaként a mellrákszűrést hozta fel, de figyelmeztetett arra is, minden egyes röntgenvizsgálat előtt mérlegelni kell a kockázatokat.

Minél korábbi a mellrák diagnózisa, annál sikeresebb lehet a kezelése. Mit kell tudni a mell elváltozásait feltérképező speciális vizsgálatról?

A röntgensugarak ugyanis a genetikai állomány és a sejtek károsodását is okozhatják, ami évek, évtizedek múlva akár rákot is okozhat. "Minél nagyobb dózisban kapjuk a sugárzást, annál nagyobb a kockázat" - mutatott rá Elke Nekolla, a Sugárzásvédelmi Szövetségi Hivatal munkatársa.

Csak annyiszor végeztessünk röntgenvizsgálatot, ahányszor feltétlenül szükséges
Csak annyiszor végeztessünk röntgenvizsgálatot, ahányszor feltétlenül szükséges

Mi micsoda? A vizsgálatok fajtái

A sugárterhelés nagysága nemcsak attól függ, hány vizsgálatot kell elvégezni és milyen gyakorisággal, hanem attól is, milyen eljárásról van szó.

  1. Computertomográfiás vizsgálat (CT). Itt a legnagyobb a sugárterhelés, mert a testet különböző pontokból világítja át, viszont az orvos teljesebb képet kap, ezért ők is szívesebben választják. Különösen a fejsérülések után hasznos, de tumorok és bonyolultcsonttörésekfelismerésénél is.
  2. Röntgenvizsgálat. Ma már rutinvizsgálatnak számít, és a sugárzás mértéke ugyan töredéke a CT-nek, de a hatékonysága is. Az orvosok szerint a csontok és az ízületek elváltozásainak és atüdőgyulladásgyors kimutatására nagyon jó módszer.
  3. Ultrahangvizsgálat. Előnye, hogy nem érik röntgensugara a vizsgált szerveket - máj, vese, szív és érrendszer -, hátránya, hogy nem mutat ki mindent, főleg elhízott emberek esetében.
  4. Mágneses magrezonancia vizsgálat (MRI). Jobb a kontrasztfelbontó képessége a CT-nél, így jobban vizsgálható az agy, a gerincoszlop, a gerincvelő, a máj, a lágy szövetek, vagy erek és a szívizom. Hosszabb is a CT-nél, de az orvosok több információt is kapnak.

Mellékhatások

A röntgenvizsgálat leggyakoribb mellékhatása a hátfájás, aminek okát minél hamarabb ki kell deríteni. A kivizsgálás akkor sürgős, ha láz is együtt jár az éjszakai fájdalmakkal, mert egyébként az enyhébb hátfájás fájdalomcsillapítókkal kezelhető, a tünetek pedig testmozgással is enyhíthetők. Idős korban a kockázat is nagyobb, mert a gerinckopás is járhat fájdalmakkal.

A röntgenvizsgálatoknál ezért fontos, hogy csak annyiszor végeztessük el, amennyiszer feltétlenül szükséges. Például írassuk ki a felvételeket valamilyen adathordozóra (pl. CD), és ha más orvoshoz megyünk, vigyük magunkkal, ne tegyük ki magunkat feleslegesen újabb röntgenvizsgálatnak. Mindig beszéljük meg az orvossal, mikor és milyen testrészünket vizsgálták.

Forrás: spiegel.de

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!