Koronavírus: baj van a Honvédkórházban

Olyan sok a koronavírusos beteg a Honvédkórház egyik osztályán, hogy le kellett zárni.

Megnőtt a koronavírusos betegek száma a Honvédkórház neurológiai osztályán, ezért a fekvőbetegellátást igénylő betegek számára több másik intézményt jelöltek ki – olvasható a napi.hu cikkében.

koronavírus, Honvédkórház
Olyan sok a koronavírusos beteg a Honvédkórház egyik osztályán, hogy le kellett zárni. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A neurológiai betegeknek háromféle progresszivitási szint szerinti ellátókat választottak ki, ezek a IV., a XV., és XIII. kerületben vannak. A központ ellátási területéről érkező aktív neurológiai fekvőbeteg szakellátást igénylő felnőtt betegeket az alábbi intézményekben fogadják:

  • Uzsoki Utcai Kórház (Budapest)
  • Pest Megyei Flór Ferenc Kórház (Kistarcsa)
  • Jávorszky Ödön Kórház (Vác)
  • a Semmelweis Egyetem Klinikai Központja (Budapest).

Az Országos Mentőszolgálatot is kötelezték, hogy ezen szolgáltatók között koordinálja a betegeket a szabad kapacitások terhére.

Az indoklás szerint egyébként már szeptember 27-én „halmozottan kialakult a COVID-19 fertőzés” a neurológiai osztály betegei körében, ezért a járványügyi intézkedések feloldásáig az általános neurológiai ellátást igénylő betegek fogadását lemondták. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!