Influenza: tévhitek, amiket jó lenne elfelejteni

Még az idei szezon kezdete előtt érdemes igényelni az influenza elleni védőoltást. Mivel az érdeklődés hiányának hátterében gyakran tévhitek állnak, az alábbiakban igyekszünk eloszlatni néhány káros hiedelmet a fertőzéssel kapcsolatban.

Mivel a korábbi évek tapasztalatai szerint az influenzaszezon decemberben indul el, még van egy kis időnk arra, hogy felkészüljünk a járványra. Ez azt is jelenti, hogy már a védőoltás beadatásával sem érdemes túl sokat várni, a vakcinázást követően ugyanis szükség van még nagyjából két hétre ahhoz, hogy kialakuljon az immunvédelem.

Az elmúlt évek adatai azonban arra is rámutatnak, hogy hiába biztosítanak rengeteg oltóanyagot ingyenesen, azoknak csak egy igen kis része fogy el, és költségtérítéssel is viszonylag kevesen kérik a vakcinát. Az alacsony oltakozási hajlandóság hátterében könnyen lehet, hogy az alábbi tévhitek állnak – itt az ideje tehát, hogy eloszlassuk ezeket a káros hiedelmeket.

influenza, védőoltás, tévhitek
Sokszor a tévhitek „győznek meg” minket arról, hogy nincs szükség a védőoltásra. Fotó: Getty Images

„Eddig is megúsztam, idén sem lesz baj”

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közösségi oldalán megjelent egyik poszt szerint a legelterjedtebb tévhitek közé tartozik, hogy aki még sosem volt influenzás, az már biztosan nem is fog megbetegedni. A tény ezzel szemben az, hogy az influenzavírusok rendkívül változékonyak, éppen azért, hogy egyre szélesebb körben tudjanak megbetegedést okozni. Ez az oka annak is, hogy az influenza elleni védőoltás szezonról szezonra változik. A vakcinák így mindig az aktuálisan leginkább terjedő vírustörzsek ellen nyújtanak védelmet.

„Csak a rizikócsoportokat kell beoltani”

Mint korábban megírtuk, idén 1,3 millió adag influenza elleni védőoltást biztosítanak ingyenesen, amelyeket a kockázati csoportba tartozóknak szánnak. Ide tartoznak például a 60 éven felüliek, a krónikus betegséggel élők, a csökkent immunitású személyek, illetve a várandós vagy a gyermekvállalást erre az időszakra tervező nők is. Rajtuk kívül az egészségügyi és szociális intézmények dolgozóinak, illetve ellátottjainak is javasolt az oltás.

Mivel ez a felsorolás csak a magyar lakosság töredékét fedi le, sokan könnyen hihetik azt, hogy mivel ők egyik veszélyeztetett csoportba sem tartoznak bele, nekik nincs is szükségük az oltásra. A valóság azonban az, hogy az influenzavírust – kortól és nemtől függetlenül – bárki elkaphatja, és a szövődmények sem csupán a kockázati csoportok képviselőinél alakulhatnak ki. Fontos kiemelni továbbá, hogy még tünetmentes fertőzöttként is átadhatjuk a kórt másoknak, így oltatlanként akár a tudtunk nélkül is veszélybe sodorhatjuk az egyébként is veszélyeztetettebb személyeket.

Miért fontos, hogy a kisgyerekek is megkapják az influenza elleni védőoltást? Mutatunk négy jó érvet.

„Szedek C-vitamin, tehát védve vagyok”

Az is gyakori, hogy valaki arra hivatkozva utasítja el, illetve nevezi szükségtelennek az influenza elleni védőoltást, hogy ő egészségesen táplálkozik, illetve rendszeresen szed C-vitamint. Bár ezek valóban fontosak egészségünk megőrzéséhez és immunrendszerünk működésének támogatásához, attól még önmagukban nem feltétlenül elegek minden fertőzés kivédéséhez. Ahogy az NNK is kiemelte, az influenzavírus bárkire jelenthet veszélyt, egészségi állapotától és életmódjától függetlenül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!