Felfedezése roppantotta össze Semmelweis Ignácot

Az orvostörténelem tíz legnagyobb orvosa között tartják számon Semmelweis Ignácot, akit a legtöbben az anyák megmentőjeként ismerhetnek. Július elsején, a Semmelweis-napon őt ünnepeljük, emiatt zárva tartanak a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők.

Július elsején ünnepeljük az anyák megmentőjeként ismert magyar orvos, Semmelweis Ignác születésnapját, amely egyben a magyar egészségügy napja is. 2011-ben a kormány július 1-jét munkaszüneti nappá nyilvánította az egészségügyben dolgozók számára. Semmelweis Ignácnak világszerte hatalmas kultusza van, könyveket, darabokat írtak róla, emellett az orvostörténelem tíz legnagyobb orvosa között tartják számon.

Szél Ágoston, Semmelweis Egyetem (SE) rektora kifejtette: Semmelweis Ignác megfigyelte, hogy azokon az osztályokon, ahol bábaképzős növendékek helyett boncolásokon is részt vevő orvostanhallgatók segédkeznek a szüléskor, magasabb a gyermekágyi láz miatti halálozás. Ő már a baktériumok felfedezése előtt rájött arra, hogy ez a magas halálozási arány az orvosok klóros vizes kézmosásával megelőzhető.

Július elsején ünnepeljük az anyák megmentőjét, Semmelweis Ignácot

Felfedezését azonban az akkori tudományos közösség nem fogadta el, harcoltak ellene. Semmelweis a kutatásáról először a nagy európai kórházak szülészetein dolgozó orvosoknak írt levelekben, majd Pesten az Orvosi Hetilap hasábjain, végül 1861-ben egy német nyelvű tanulmánykötetben osztotta meg orvostársaival, de azonnali áttörést nem ért el vele, a szülés utáni gyermekágyi halálozás csak lassan csökkent.

Összeroppantotta a felismerés

Az orvostudomány történetének talán legismertebb magyar alakja különösen tragikus sorsot élt meg: sok csalódás érte, közöny, értetlenség vette körül, és fiatalon rettenetes halált halt. Semmelweis Ignác életéről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Érzékeny lelkiismeretét megviselte a tény, hogy tudtán kívül ő is oka lehetett ilyen haláleseteknek, és a felfedezését fogadó közöny, értetlenség, a megaláztatások, a tehetetlenség nyomasztó érzése lassan felőrölte erejét. Szülész kollégáit egyre indulatosabb levelekkel szólította fel a szükséges elővigyázatossági intézkedésekre, több ízben gyilkosoknak is nevezte azokat, akik nem voltak hajlandók a radikális kézfertőtlenítésre . 1865 nyarán összeomlott, súlyos elmezavart állapítottak meg nála, és a döblingi idegszanatóriumba szállították. Itt, nem teljesen tisztázott körülmények között, több forrás szerint a durva bánásmód miatt kapott sérüléseinek elfertőzése következtében hunyt el 1865. augusztus 13-án. A döblingi boncorvos vérmérgezést állapított meg a boncolási jegyzőkönyvben a halál okaként. Döbbenetes sorsszerűség, hogy az a kór okozta halálát, amelyhez legnagyobb felfedezése, egyben legsúlyosabb kudarca kötődött. Mindössze 47 éves volt.

Történetének a mai tudósok számára fontos tanulsága, hogy egy felfedezést körültekintően érdemes közzétenni: ha Semmelweis nem erőszakosan, szinte megszállottként akarta volna elfogadtatni a tanait, és idejekorán ír egy jó tudományos közleményt, akkor valószínűleg korábban elfogadták volna - mondta az SE rektora, hozzátéve: ez a szélmalomharc is hozzájárulhatott az orvos korai halálához.

Szél Ágoston arról is beszélt, hogy mindig a július elsejei Semmelweis-nap előtti napon tartják az egyetemen az ünnepséget, ekkor adják át a rektori, dékáni dicséreteket, habilitációs kinevezéseket. Az egyetem csaknem 50 éve viseli az egykori sebész-szülészorvos nevét, nagy büszkeséggel, mivel tíz évig maga Semmelweis is tanított itt, tanszékvezető egyetemi tanár volt - hangsúlyozta. Az egészségügyi államtitkárság kezdeményezésére 2011 óta munkaszüneti nap július 1-je, Semmelweis Ignác születésnapja az egészségügyben dolgozóknak. Ekkor zárva vannak a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!