Ennyi gyógyszer hiányzik a patikákból

Különféle okokból mintegy 1400 gyógyszer, a teljes készlet 4 százaléka hiányzik a hazai gyógyszertárakból - közölte az ATV Start című műsorában Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HMGYSZ) szakmai igazgatója.

Március óta az összes gyógyszertárban ki lehet váltani az orvos által felírt gyógyszert elektronikus személyi igazolvánnyal. Részletek itt.

Pontos statisztika nincs arra vonatkozóan, hogy mennyire súlyos a gyógyszerhiány. Sok tényezőtől függ ugyanis, hogy mekkora problémát jelent, így például attól, hogy sokan szedik-e az éppen hiányzó gyógyszert, életmentő gyógyszer-e, tudják-e helyettesíteni, vagy esetleg be lehet-e szerezni külföldről - idézi az atv.hu cikke a szakembert. Ezzel együtt megemlítette, hogy a külföldről beszerzett készítmények általában drágábbak.

Közel 1400 gyógyszerből van hiány a hazai gyógyszertárakban
Közel 1400 gyógyszerből van hiány a hazai gyógyszertárakban. Fotó: iStock

Átmeneti hiányt válthat ki, hogy megváltozott a gyógyszerek csomagolásának szabályozása, hiszen így az újratervezés miatt megcsúszhat a gyártás is. Emellett piaci okok is meghúzódhatnak a háttérben. Ha ugyanis a magyar gyógyszerpiac nem elég nagy, akkor előfordulhat, hogy a gyártónak egyszerűen nem éri meg legyártani a gyógyszert.

Marjai Tamás szerint mindig is volt gyógyszerhiány az ellátórendszerben, ugyanakkor ma már nagyobb figyelmet kap a téma, illetve a gyógyszerhatóság is jobban kommunikál. A legfontosabb kérdés inkább az, hogy amennyiben az orvos által felírt gyógyszert a beteg nem kapja meg a gyógyszertárban, akkor mit lehet tenni azért, hogy mégis hozzájusson valamilyen ellátáshoz. A szakember szerint megoldást nyújthat, ha elérhető helyettesítő gyógyszer, illetve terápiaváltással is kezelhető a helyzet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra