EESZT: újra kellett indítani a rendszert

Nem sikerült az EESZT indulás utáni finomhangolása, ami fennakadásokat okozott a rendszer működésében az elmúlt napokban.

Bár az ágazati szereplők számára szeptemberben megnyílt a csatlakozás lehetősége a közös térhez, a folyamat végén, november első napjaiban olyan mértékben megnőtt a felhőalapú kommunikációs felület terhelése, amit már nem tudott feldolgozni a rendszer - írja a medicalonline.hu.

Újraindították az EESZT-t
Azonnal jelentkeztek az EESZT problémái

Nem sikerült a rendszer finomhangolása - magyarázta Szabó Bálint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér ( EESZT ) kialakításáért és fenntartásáért felelős főosztályvezetője, ám azt is hozzátette, hogy az elmúlt két napban sikerült megtalálni azokat a szűk keresztmetszeteket, amelyek a fennakadást okozták. Annak ellenére, hogy voltak, akik szorgalmazták, hogy lépjenek vissza a rendszer elindításától, a szakemberek újraindították az EESZT-t, amely várhatóan csütörtök estétől újra üzemel. A főosztályvezető hozzátette, hogy a helyi informatikai rendszerek továbbra is működtek, az adatokat a korábbiaknak megfelelően rögzíthették a szolgáltatók. A MedicalOnline azt is megtudta, hogy sem a betegellátóknak, sem a gyógyszerészeknek nem lesz különösebb teendője a kétnapos leállás idején keletkezett adatokkal, ugyanis amint újra csatlakozni tudnak az EESZT-hez, maguktól betöltődnek az EESZT-be - a felhasználóktól legfeljebb egy jóváhagyást kér a beolvasásra a rendszer.

Félnek a betegek az EESZT-től Az EESZT használata november 1-től vált kötelezővé, egyelőre azonban inkább gond van vele, mint hogy könnyítené a betegek és az orvosok életét. Korábbi cikkünkért kattintson !

November elsején indult

A rendszer elindítása óta csatlakozott több mint kilencezer szolgáltató 400 ezer e-receptjét és 6 millió tranzakcióját kezeli naponta az EESZT, a háziorvosok 99, az intézmények 96, a gyógyszertárak 95 százaléka kapcsolódott a közös térhez. Míg a betegellátók esetében gyakorlatilag nincs szankciója, ha elmulasztják a csatlakozást, a gyógyszertárak december 15-e után csak akkor tudnak elszámolni a biztosítóval, ha az elektronikusan felírt vényeket az EESZT-n keresztül rögzítik a rendszerben.

Az EESZT nem avatkozott be az intézmények informatikai rendszereibe, a végpontokra nem ajánlottak sztenderdizált megoldásokat. A betegek számára azt kínálja a rendszer, amit már régóta elvárnak: nem kell magukkal cipelniük a leleteiket orvostól orvosig.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra