Altatótúladagolás miatt halt meg több idős gondozott

Legalább 16 idős ember veszíthette életét a dél-olaszországi Foggia városának egyik idősotthonában azért, mert egy egészségügyi alkalmazott szándékosan túladagolta náluk a midazolám nevű altatószert.

A dél-olaszországi Foggia ügyészsége tizenhat ember holttestének exhumálását rendelte el. A helyi nyomozóknak ugyanis feltűnt, hogy az idősotthonban szokatlanul sokan hunytak el 2022 novembere és 2023 februárja között, vagyis mindössze négy hónap leforgása alatt. Az első kihantolásokra múlt hétfőn került sor, és a következő napokban igazságügyi orvosszakértők bevonásával folytatódnak – jelentette az olasz média.

stresszes egészségügyi dolgozó
Legalább 16 idős ember veszíthette életét egy gondozó miatt. Fotó: Getty Images

Midazolám nyomai után kutatnak

A holttesteken boncolást és toxikológiai vizsgálatot végeznek. A szakértők midazolám nyomai után kutatnak, amely egy olyan benzodiazepin, amelyet csak a kórházi egészségügyi személyzet adhat be. A készítmény a pszichoaktív gyógyszerek csoportjába tartozik.

A gyógyszer a központi idegrendszerre hat, és álmosságot, izomlazaságot, illetve rövid távú memóriavesztést okoz. Leggyakoribb mellékhatásai közé tartoznak a súlyos légzési problémák, túladagolása pedig rövid időn belül halálhoz vezet.

Rákbetegek szenvedéseinek akart véget vetni

Az ügyészek abból indulnak ki, hogy az idősotthon egyik alkalmazottja – aki ellen nyomozás zajlik – a gyógyszer segítségével próbált véget vetni az intézménybe érkező, haldokló rákbetegek szenvedéseinek. A bírósági következtetések levonásáig az alkalmazottat más munkakörbe helyezték át, egy másik környékbeli településen.

Fertőzést kapott a füstgéptől, összes végtagját amputálni kellett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!