A mellrák legfontosabb tünete

Évente több mint kétezer magyar nő életét követeli a mellrák. A modern diagnosztikai eszközök segítségével korán felismerhető a betegség, de ehhez fontos, hogy minél többen részt vegyenek a szűrővizsgálatokon!

Évente körülbelül 33 ezer rosszindulatú daganat okozta haláleset történik Magyarországon, rosszindulatú emlődaganat következtében pedig évente pedig több mint 2000 nőt veszítünk el, miközben az időben felismert betegség esetén nagyobb a gyógyulási esély. Minden év októbere a mellrák elleni kampány hónapja. A kampány első napján, október 1-jén ünnepeljük a mellrák elleni küzdelem világnapját, melynek alkalmából világszerte nők milliói hívják fel a figyelmet a betegségre.

Az emlő rosszindulatú daganatainak gyakorisága évről évre nő, Magyarországon ma már a leggyakoribb női rák, évente 7500 új beteget fedeznek fel. Kialakulásáról és a kezelés lehetőségeiről bővebben a Betegségek A-Z rovatunkban írtunk!

A szervezett emlőszűrés célcsoportja a 45-65 év közötti nők, vizsgálatukat kétévente kell megismételni. A program indulása óta annak keretében eddig több mint kilencezer rosszindulatú daganatot fedeztek fel, és minden évben közel 500 ezer meghívót küldenek ki a veszélyeztetett céllakosság számára - írta a világnap kapcsán az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága. Bár egyre többen vesznek részt ezeken a vizsgálatokon, a lakosság több mint fele (55 százalék) még továbbra sem jár el a szűrésekre.

A daganatot már korai stádiumban kimutatják a szűrővizsgálatok
A daganatot már korai stádiumban kimutatják a szűrővizsgálatok

A mellrák jelei

Az emlőrák eredményes kezelése nagymértékben függ attól, hogy milyen korán kerül felfedezésre a daganat. A korai stádiumban felismert daganat ugyanis jó eséllyel gyógyítható, elhanyagolt esetben viszont nagyon kicsi a gyógyulás valószínűsége. Legfontosabb tünet az idegentest-érzés , a tapintható, jellegzetes szövettöbblet. A daganat bőrrel történő összekapaszkodása behúzódásokat okoz, az emlőbimbót befelé fordítja, és helyzetét úgy rögzíti. Később a bőr kifekélyesedik.

A daganatos emlő nagyobb lesz az ellenoldali emlőnél, alakja is megváltozik, illetve váladék is távozhat belőle. A bőrfelszín egyenetlensége, behúzódása, kidudorodása, kifekélyesedése, és duzzadt, kanyargós vénák megjelenése az emlőn szintén intő jelek lehetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!