Vita az újszerű terápiák szabályozásáról

Az Európai Parlament Egészségügyi Bizottsága elfogadta a modern biotechnológiai terápiás eljárások európai engedélyezéséről szóló rendelet tervezetét.

A mesterséges szövetek előállítását, valamint a gén- és a sejtterápiával összefüggő eljárásokat a jövőben a londoni székhelyű Európai Gyógyszerügyi Ügynökségnél (EMEA) kell engedélyeztetni.

A kis- és középvállalkozások a felesleges költségek elkerülése érdekében kivételes esetekben továbbra is kérelmezhetik az országukon belüli engedélyezést.

A képviselők többsége elutasította az emberi szervekkel való kereskedelem Európa-szerte történő megtiltását. A bizottság határozata ezen és más etikai kérdéseken bukott meg az előző, 2006. szeptemberi szavazás alkalmával.

Az Európai Parlament keresztény-konzervatív frakciója bioetikai munkaközösségének vezetője szerint ez az alapvető etikai elvek aláásásához vezethet. "Az alapjogok európai chartája rögzíti, hogy a szervekkel nem kereskednek."

Az Európai Katolikus Családok Szövetségeinek Föderációja (FAFCE) elutasítja a magzati őssejteken alapuló terápiák engedélyezését. Az ilyen termékek engedélyezésének és a kutatásnak nemzeti törvényhozás hatáskörben kellene maradnia. Ellenkező esetben ugyanis más országokra is liberalizációs nyomás nehezedne.

*

Úgy tűnik, hogy a Parlament, a Bizottság és a Tanács álláspontja közötti nézeteltérések miatt a március közepén esedékes parlamenti szavazásig nincs kilátás a megegyezésre. A Tanács és a Bizottság elutasítja, hogy az Irányelv etikai szabályokat is tartalmazzon.

Az EU intézményei közötti vita fő tárgya az, hogy az engedélyezés a nemzeti hatóságok hatáskörében is megmaradjon-e. Ezt a konzervatív és a zöld képviselők is határozottan ellenzik. Amennyiben nem jönne létre megegyezés, akkor egy második olvasatra kerül sor a parlamentben, ezt követően pedig tanácskozást kell folytatni az egyeztető bizottságban.

Végül vita van a hibrid lények vagy kimérák előállításának tilalmáról. A szocialista és a liberális képviselők többsége a bizottsági vitában elutasította ezt a javaslatot. A plénumban való szavazás kimenetele egyelőre bizonytalannak látszik.

Deutsches Ärzteblatt, 2007. január 30., 2007. március 1.

(Tömörítvény)

(Ford.: Komáromi Béla)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Nagy területen kiderül az ég, de maradnak kisebb felhős körzetek is, emellett nyugat felől magasszintű felhőzet is érkezik. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett részeken hidegebb, az északi völgyekben és a Duna-Tisza közén akár gyenge fagy, talajmenti fagy is előfordulhat. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!