Valósítsd meg önmagad! (x)

Kriszti egy neves egyetem programozó matematikus szakára jár, és tudatosan építi karrierjét. Romantikus szálak fűzik egy magas, szőke, kékszemű komputerzsenihez...

A fogamzásgátlást sikerült megoldania egy "új generációs" tablettával, amely minden tekintetben kielégíti az igényeit.

"A környezetem nem egyszer szembesített már azzal, hogy megszállott vagyok. Bizonyos szempontból igazuk van, hiszen örömömet lelem a tanulásban és a munkában. Az ELTE programozó matematikus szakán vagyok másodéves hallgató. Miután megnyertem egy egyetemek közötti versenyt, megtalált egy informatikai multicég, és gyakornoki állást ajánlott fel. Tavaly kiküldtek egy tanulmányútra a cég németországi központjába. Ott ismerkedtem össze Güntherrel, a szőke, kékszemű germán félistennel, aki mellesleg egy komputerzseni.

Szerencsére jóval korábban, még itthon felírattam magamnak egy szuper fogamzásgátlót, úgyhogy nem kellett tartanom semmilyen "balesettől". A kapcsolatunk Güntherrel nem szakadt meg a hazajövetelem után sem. Még nincs kialakult koncepciónk a távolság áthidalására, de mindketten a hosszú távú folytatásban reménykedünk. Éppen ezért nem álltam le a tablettával. Hiszen olyan kevés hormont tartalmaz, ami nem terheli meg a szervezetemet. És nem szívesen mondanék le a többi előnyről sem, amit azóta tapasztalok, amióta szedem a gyógyszert. A menstruáció például korántsem visel meg annyira. A menzeszt korábban rendszeresen kísérő mellfeszülésről és lábdagadásról elfeledkezhetek. Így a "nehéz napokon" is maximális teljesítményre vagyok képes a tanulás és a munka terén. Azt is észrevettem, hogy mintha a bőröm is megszépült volna az utóbbi időben. Összességében tehát ez a tabletta nem csak a párommal töltött intim együttléteket tette biztonságossá, hanem úgy mindenre kedvezően hatott."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!