Újabb anyagokról derült ki, hogy csökkentik a termékenységet

Egyes műanyagipari adalékanyagokkal és növényvédő szerekkel dolgozó nők között gyakoribbak a meddőségi problémák, gyermekeiket pedig kisebb súllyal hozzák a világra.

A kutatók 60 ezer nő adatát elemezték, átlagéletkoruk 30 év volt. Mindannyian 2002 és 2006 között voltak terhesek. Több mint kétharmaduk előre tervezetten lett terhes. 3719 nőről ismert volt, hogy mennyi ideig próbálkozott a teherbeeséssel - 15 százalékuk hat hónap alatt, 10 százalékuk pedig egy év alatt esett teherbe. Hat hónap alatt, illetve azon túli teherbeesés a kutatók szerint már hosszú időnek számít.

Minden 20. nő (5,5 százalékuk) koraszülött gyermeket hozott a világra (37. terhességi hét előtti szülés), alig több mint 1 százalékuk a 34. terhességi hét előtt szülte meg utódát. A gyermekek körülbelül 15 százaléka 3000 grammnál kisebb súllyal jött a világra, 5 százalékuk születéskor kevesebb, mint 2500 grammot nyomott.

Számos, korábban már ismert tényező befolyásolja a fogamzáshoz szükséges időtartamot, illetve a születési súlyt: az idősebb anyai életkor, az alacsonyabb iskolázottsági szint, az etnikum, a dohányzási és alkoholfogyasztási szokások. Azok a nők, akik munkájuk során ftalátokkal (a műanyagok rugalmasságának fokozására használt vegyületek) kerülnek kapcsolatba vagy növényvédő szerekkel dolgoznak, több mint kétszer gyakrabban fogannak meg hat hónapon túl, és kétszer gyakrabban szülnek alacsony súlyú magzatokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!