Új megoldás a méhnyakrák megelőzésére (x)

A görög kórboncnok, dr. Papanicolaou 80 évvel ezelőtt méhrákos nők szövetmintáiban megnagyobbodott, kóros sejteket figyelt meg. Később leírta, hogy a rákmegelőző elváltozások már a kórfolyamat kezdeti fázisaiban kimutathatók.

Papanicolaou megfigyelése fordulópontot jelentett a méhnyakrák ellátásának történetében. Az idők folyamán számos kitüntetésben részesült, és róla nevezték el a méhnyak citológiai vizsgálatához vett kenetet.

A méhnyakrák és a Papanicolaou szűrés

Ma számos országban a Papanicolaou-teszten alapuló szervezett szűrés képezi a rákmegelőző elváltozások korai kimutatásának alapjait. A szervezett szűrés például Svédországban és Finnországban számottevően csökkentette az előrehaladott méhnyakrák előfordulását a rákmegelőző elváltozások korai kimutatása révén. Ismert tény, hogy a legtöbb országban körülbelül ötször gyakoribb a méhnyakrák azon nők között, akik nem vesznek részt rendszeresen méhnyakszűrésen.

A Papanicolaou-keneten alapuló szervezett szűrőprogramot működtető országokban a méhnyakrák terhe az elmúlt 50 évben megközelítőleg 75%-kal csökkent. Ugyanakkor a méhnyakrákok kb. 20%-át a Papanicolaou-kenet korlátozott érzékenysége miatt nem tudták megelőzni.

A méhnyakszűrést nem alkalmazó országokban ezzel szemben a nők fokozottan veszélyeztetettek a méhnyakrákkal szemben. A Papanicolaou-keneten alapuló szűrőprogram felállításának költségei és a szükséges infrastruktúra ismeretében nem meglepő, hogy a gazdaságilag fejletlenebb országokban, pl. Romániában és Bulgáriában az elmúlt 20 évben nőtt a méhnyakrák incidenciája és mortalitása.

Európa szerte azonban változik a helyzet. A méhnyakrák megelőzését elősegítendő, az Európai Bizottság a hatékony citológiai szűrést kiemelt prioritásként kezeli. Az Európai Bizottság által 2003-ban közreadott ajánlások szerint több nő életét lehetne megmenteni, ha az Európai Unióban mindenütt elérhető lenne a Papanicolaou-keneten alapuló szűrés. A dokumentum hangsúlyozta, hogy a méhnyakrák előfordulását a rákmegelőző elváltozások hatékonyabb szűrése révén lehetne csökkenteni. Bár az egészségügyi költségvetés a tagországok hatásköre, az EU az egészségügyi stratégiák összehasonlítására és összehangolására bíztatja a tagállamokat. A méhnyakrákra vonatkozó új ajánlások megjelenése 2007-ben esedékes, és remélhetőleg számos európai kormány ezt az alkalmat megragadva erőforrásokat fordít a méhnyakrák megelőzését, a betegség gyógyítását és a kórkép ismertségének növelését célzó stratégiákra.

Ugyanakkor azon országokban, ahol nincs, vagy nem eléggé elterjedt a méhnyakszűrés (mint pl. hazánkban), a kormányoknak és az orvosoknak alternatív megoldásokat kell keresniük a méhnyakrák terhének csökkentésére. Ezen országokban a méhnyakrák kialakulásának megelőzését célzó innovatív, megelőző módszerek előnyösebbnek bizonyulhatnak.

A méhnyakrák és a HPV közötti kapcsolat - egy fontos felfedezés

A 19. század közepén orvosok és kutatók felvetették a méhnyakrák és a szexuális aktvitás közötti kapcsolat lehetőségét. Közel egy évszázad telt el, míg először kapcsolatba hozták a humán papillomavírust (HPV) és a méhnyakrákot, és az 1990-es évek elején ezen kapcsolatot sikerült alátámasztani, olyan vizsgálómódszerek kifejlesztését követően, amelyekkel humán sejtmintákban is kimutathatóvá vált a HPV. Ezt követően a világszerte diagnosztizált méhnyakrákok 99,7%-ában kimutattak onkogén típusú HPV-ket. A jelenleg ismert, megközelítőleg 100 HPV típus közül 15 onkogén (rákkeltő), és okozhat ezáltal méhnyakrákot.

Ma már tudjuk, hogy a rákmegelőző kóros elváltozások nagyobb valószínűséggel alakulnak át méhnyakrákká, ha HPV-16 vagy HPV-18 mutatható ki bennük, mint ha más onkogén HPV típusokat tartalmaznak. Európában ezen két rákkeltő típus, a HPV-16 és 18 okozza a méhnyakrákok több, mint 71,5%-át.

A HPV fertőzés elsődleges megelőzése

A becslések szerint a nők 50 - 80%-a az élete folyamán fertőződik HPV-vel, és ezen fertőzések 50%-át onkogén típusú HPV okozza.

Mára bizonyítottnak tekinthető a tartós, onkogén HPV fertőzés és a méhnyakrák kialakulása közötti ok-okozati kapcsolat. Ezen ismeretnek várhatóan jelentős közegészségügyi hatásai lesznek, és megváltoztatja a méhnyakrák megelőzésére alkalmazott stratégiákat. Ideális esetben az onkogén HPV fertőzés és a méhnyakrák közötti kapcsolatot az orvosszakma és a lakosság hamarosan úgy átlátja és elfogadja, mint a dohányzás és a tüdőrák kockázata közötti kapcsolatot.

A méhnyakrák szűréséhez és kezeléséhez társuló jelentős terhek ismeretében a megelőzést célzó stratégiák kulcsfontosságúak. A Papanicolaou-keneten alapulós szűrés hatékonyan csökkenti a méhnyakrák előfordulását - amennyiben minden nő részt venne a szűrésen, és így mód lenne időben felismerni az elváltozást, azonban megvannak a korlátai is. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy a szűrés nem szünteti meg a méhnyakrák okát, vagyis az onkogén HPV típusok által okozott tartós fertőzést. Az onkogén típusú HPV-k elleni vakcinák fejlesztése terén a közelmúltban elért áttörések révén remény nyílik a méhnyakrák terhének további csökkentésére.

Védőoltás az onkogén HPV fertőzés megelőzésére

Az új paradigma a HPV ellenes vakcinát ötvözi a Papanicolaou-teszten alapuló szűréssel. A vakcináció pontos szerepe azonban az adott ország sajátosságaitól függ. A hatékony méhnyakszűrő-programot működtető országokban az onkogén típusú HPV elleni vakcináció és a Papanicolaou-teszt kombinációján alapuló prevenciós stratégiák költséghatékonyabbak lehetnek, mint ha csak a citológiai szűrésre hagyatkoznak.

A vakcináció és a hagyományos, Papanicolaou-teszten alapuló szűrés kombinációja akár 94%-kal csökkentheti a méhnyakrák előfordulását, és jelentősen csökkentheti a további kivizsgálást vagy ellátást igénylő kóros szűrési eredményeket.

Ugyanakkor a szűrőprogramot nem működtető országokban a méhnyakrák elleni harc legnagyobb reménye az önmagában alkalmazott védőoltás. A költséghatékonysági elemzések arra utalnak, hogy a vakcinációs programok előnyösek lehetnek a korlátozott erőforrásokkal rendelkező országokban, mivel még a mérsékelt szintű átoltottság esetén is számottevően csökkenne a méhnyakrák előfordulása.

Az oktatás kulcsfontosságú

Az egészségügyi oktatás szakértői szerint létkérdés, hogy növeljük az onkogén HPV fertőzés és a méhnyakrák közötti kapcsolat társadalmi ismertségét. A nőket tájékoztatni kell arról, hogy a Papanicolaou-kenettel felsimerhetőek, kiszűrhetőek a rákmegelőző elváltozások, és védőoltásokkal megelőzhetők az onkogén HPV típusok által okozott fertőzések.

Nagyon fontos a HPV fertőzés terjedésére, és a tartós fertőzés talaján kialakuló rákos átalakulás folyamatára vonatkozó információk átadása. A felmérések szerint egyes nők megdöbbenve hallanak az előbb említett összefüggésről, a legtöbb nő számára azonban megnyugvást ad az a tudat, hogy a HPV gyakran okoz tünetmentes fertőzést, mely éveken keresztül nyugalmi állapotban lehet, és spontán gyógyulhat.

Következtetés

A méhnyakrák terhének csökkentése Európa szerte széles körű prevenciós stratégiák alkalmazását igényli. Az egészségügyi szolgáltatók számára a HPV vakcinák kifejlesztése hasznos lesz csakúgy, mint azon területek számára, ahol a Papanicolaou- keneten alapuló szűrőprogramok nem, vagy nem könnyen elérhetőek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

A változókor nem csak a nőket érinti

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Északnyugat fölé szakadozott felhősáv érkezik, de másutt is képződnek gomolyfelhők, melyekből szórványosan zápor, helyenként zivatar kialakulhat. Az északkeleti határ közelében lehet zártabb a felhőtakaró. A felhőzet, valamint a csapadékhajlam estére fokozatosan csökken. Az északnyugati, nyugati szelet többfelé élénk, néhol - főként a zivatarokat - erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet általában 23 és 28 fok között valószínű, de a felhősebb északkeleti tájakon ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Mivel hűvösebb levegő áramlott a Kárpát-medence fölé, hidegfrontjellegű tünetek jelentkezhetnek az arra érzékenyeknél.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra