Új emlőrák szűrési módszer

A Georgia Orvostudományi Egyetemen (MCG) azt vizsgálják, hogy egy fájdalmat nem okozó hordozható berendezés, amely röntgensugárzás helyett elektromos áramot használ az emlőrák kimutatására, szolgálhat-e a hagyományos mammográfia alternatívájaként.

Az MCG annak a 20 központnak egyike Georgia államban, ahol a Z-Tech nevű vállalat által kifejlesztett új technológiát vizsgálják: a hagyományos mammográfiát hasonlítják össze az impedancia szűréssel, egy olyan módszerrel, amelynek alapja, hogy az elektromos áram máshogy halad keresztül a rákos szöveten, mint a normál szöveteken.

A vizsgálat ezen fázisában 40-50 éves nők vesznek részt. Az idősebb nők kevésbé sűrű emlőszövettel rendelkeznek, így a rákot is könnyebb megtalálni, közölte Dr. James Craft, az MCG radiológusa és a vizsgálat fő kutatója. A vizsgálatban mammográfiát is végeznek, amely ezen populációban pontosabb eredményeket ad, így ebben a fázisban az új technológia keményebb ellenfele lesz. A kutatás első fázisa 2005-ben kezdődött és bármely életkorú nő részt vehetett benne.

"A normál emlőszövet nagyon sűrű, kiváltképp a fiatalabb nők esetében, és elrejtheti a daganatokat."- közölte Dr. Craft. "Egy ideje már tudjuk, hogy a víz szabadabban áramlik keresztül a rákos sejteken, és azt is tudjuk, hogy az elektromos áram is könnyebben halad át a rákos és tumoros szöveteken."

A Z-Tech szűrési módszer lényege, hogy elektródák csoportját virág alakban helyeznek fel mindkét emlőre és kis mennyiségű, fájdalmat nem okozó elektromosságot vezetnek abba. A hagyományos mammográfiához képest ez a módszer nem nyomja össze a melleket, és nem jár sugárzással.

"Ez olyan, mintha EKG felvétel készítenénk az emlőkről."- magyarázta Dr. Craft.

Egy számítógép azonnal számol és összegez az emlőszövet elektromos tulajdonságai alapján. A hagyományos mammográfia elkészültére várni kell, a számítógép ellenben azonnal megállapítja, hogy rákra nézve pozitív vagy negatív-e az eredmény.

Ugyanakkor, kutatási okokból, sem Dr. Craft, sem a beteg nem tudhatja meg az eredményeket. A betegeknek 90 napon belül mammográfiás szűrésen is részt kell venniük, amit Dr. Craft értékel ki. A Z-Tech hasonlítja össze ezeket az eredményeket az elektromos vizsgálattal.

Az új teszt - a HEDA (Homológ Elektromos Differenciál Analízis) - remélhetőleg a mammográfia alternatívájaként szolgálhat. Noha Dr. Craft szerint ez a teszt több rák felfedezésében segíthet, nem fogja helyettesíteni a hagyományos mammográfiát.

"Ez a módszer nem jár sugárzással, hordozható és nem jár avval a fájdalommal, ami a mammográfiánál fellép az emlők összenyomásakor."- közölte. "Kiegészítő tesztnek alkalmas lehet. Nem hiszem, hogy helyettesítené a mammográfiát, de megnövelheti annak esélyét, hogy emlőrákot találjunk."

A Z-Tech vizsgálat második fázisában 40-50 éves nők vesznek részt, akik rutin mammográfiás szűrésen vesznek részt, illetve akiknek biopsziára váró gyanús csomó van mellükben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!