Tucatnyi vizsgálat, embert próbáló kezelések és megannyi önmarcangolás után sikerült megküzdenie a daganattal. Rákellenes kampányt indított és szokatlan őszinteséggel papírra vetette történetét – erről és a tünetmentességig vezető rögös útról is beszélt Szentesi Éva a hvg.hu-nak adott interjúban.
Kemó és 26 adag sugár
28 esztendősen diagnosztizálták nála az áttétes méhnyakrákot , majd sugárterápia következett. Egy radikális eljárás, a Wertheim-műtét során közel 2cm-t távolítottak el a hüvelyéből, kivették a méhét és a kismedencei nyirokcsomóit. Fél év múlva ismételten kiújult nála a betegség egy operálhatatlan helyen, a bal csípőjén, az idegek és az erek között. Kemoterápiát és ismét sugárterápiát kapott, egészen pontosan 26-ot.
Mikor kiújult a daganat az orvosok lemondtak róla, közölték családjával, hogy már csak egy hónapja van hátra. „Orvosi értelemben nekem már valóban nem kellene itt lennem” – nyugtázza Szentesi Éva, ám az ismételt kemó és sugárterápia után, 2015 májusában mégis megkapta az első negatív MRI-eredményét és ma gyógyult, teljesen egészséges.
Nézzünk szembe önmagunkkal!
A betegség legnehezebb részének mégsem a műtétet, a kemoterápiát a sugárkezelést tartja, hanem hogy az embernek szembe kell néznie önmagával. A méhnyakrák túlélő szerint az orvos ugyanis csak a tüneteket gyógyítja, a teljes felépülés a kezelés milyensége mellett főként a „miértek?” megválaszolásán, elfogadásán és az ezekre adott reakciókon múlik. A „miért alakult ki?” és a „miért pont nálam?” kérdésekre adott válaszokban rejlik a megoldás.
Szentesi Éva nagymamája is méhnyakrákos volt, tehát a genetikai hajlam megnövelte a kockázatát, hogy nála is kialakul majd a betegség. Úgy véli, hogy nem a rák elleni harcra kell koncentrálni, hanem a gyógyulásra. Az életmódváltás, a betegség elfogadása és a nyílt kommunikáció hozta meg számára a felépülést.
Ha nem beszélünk róla, akkor nincs is?
Amikor először diagnosztizálták, rögtön megpróbált internetes újságokban, fórumokban utána nézni a méhnyakráknak . Mindenhol azt találta, hogy tízből kilenc nőnél hasonlóan fedezték fel a betegséget, mint nála. Nem vette észre az orvos, más problémára gyanakodott vagy félrekezelték. Északnyugat-Európában korántsem olyan elterjedt ez a betegség, még Magyarországon naponta egy nő hal bele a méhnyakrákba. Véleménye szerint hazánkban azért olyan magas ez a szám, mert sem a betegek, sem pedig az orvosok nem veszik komolyan a szűrést.
Számára az írás volt az egyik legjobb terápia, mert kiírhatta magából a vele történteket. Nem csak testi, de lelki problémáiról is kendőzetlenül beszélt betegsége alatt. Nem volt benne szégyenérzet a méhnyakrák miatt. A vele megtörténtek közvetlen, tabuk nélküli kommunikációjával sorstársainak próbált erőt adni és informálni akarta a női társadalmat a prevenció fontosságáról.
Forrás: hvg.hu
