Tudod, a méhecske, ahogy rászáll a virágra ...

Ha segítik a szülőket abban, hogyan beszéljenek serdülőkorú gyermekükkel a szexualitásról, az hatékonyan csökkenti a veszélyes szexet a tinédzserek körében - derül ki egy amerikai közleményből.

Sok szülő kínosnak érzi a felvilágosító beszélgetést szexuálisan ébredező, vagy már aktív kamasz gyermekével. Nehezen beszélnek a születésszabályozásról, a szexuális úton terjedő betegségekről és a nem kívánt terhesség következményeiről. A Harvard Egyetem kutatói Mark Schuster vezetésével arra keresték a választ, hogy segít-e a szülőknek túljutni ezen a problémán, ha egy szexuális felvilágosításban jártas szakembertől kapnak tanácsot. 569 amerikai apát és anyát vontak be a vizsgálatba, akiknek gyermekei 11-16 éves korúak voltak. Nyolc héten át tartó nyolcórás programon vettek részt, melyet a munkahelyen szerveztek meg az egyórás ebédszünet ideje alatt. A szülők a program után egy héttel, három, majd kilenc hónappal is kérdőívet töltöttek ki, és ugyanazokat a kérdéseket egy útmutatásban nem részesülő szülőcsoporttal is megválaszoltatták.

Az eredmények szerint egy kis tanácsadás jelentős mértékben segített a szülőknek a szexuális egészség témájú beszélgetések kezdeményezésében, ráadásul a gyerekek magatartására is közvetlen hatással volt. A program kezdete előtt például kevés szülő tanította meg gyermekének az óvszer helyes használatát. Egy héttel a befejezés előtt azonban a serdülők 18 százaléka állította, hogy a szülő megmutatta a lényeget, szemben a kontroll csoport három százalékával. Kilenc hónap elteltével ugyanezek a számok már 25 és 5 százalék voltak. "Tanítottunk nekik egy módszert az egyik héten, és a rákövetkezőn a szülők izgatottan újságolták, hogy sikerült tini gyermekükkel a kapcsolatokról, szerelemről és szexről beszélni" - mondta el Schuster. Csak kevés szülő mutatott hajlandóságot arra, hogy esti vagy hétvégi programon vegyen részt, ezért az ebédidőben történő tanácsadás ideális megoldásnak tűnt.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!