Születés Hete a méltóságteljes szülésért

Budapest, 2007. május 5. (MTI) - Megközelítőleg 80 program, ingyenes előadások, műhelyek és tájékoztatófilmek közül válogathat a közönség az idén immár ötödik alkalommal megrendezendő Születés Hete nyitórendezvényén vasárnap a budapesti Aranytíz Művelődési Központban; az esemény mellé állt Novodomszky Éva, televíziós személyiség, Soma előadóművész, valamint Rúzsa Magdi, a Megasztár győztese - tájékoztatta a szervező Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért (TAVAM) az MTI-t.

A megnyitó Palya Bea előadóművész és Szokolay Dongó Balázs

szaxofon- és furulyaművész koncertjével kezdődik, amelyet Hoppál Bori test-tudat oktató, Kriston Andrea intimtorna-tréner, Novodomszky Éva és Soma beszélgetése követ - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben.

Soma előbb a női élet teljességére, illetve hétköznapi életünkben a spirituális ébredés jelentőségére hívja fel a figyelmet, Novodomszky Éva kedvelt televíziós személyiség pedig arról beszél majd, milyen változásokat indított el benne első gyermeke születése - fűzték hozzá.

A szubjektív beszámolók után Buda Béla professzor Hogyan hat a szülés-születés módja lelki egészségünkre? címmel tart előadást, majd a többi között Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, Siklós Pál, a Szent István kórház osztályvezető-helyettes főorvosa, Rákócziné Kra:mer Ágnes, az Országos Bábaszövetség titkára, valamint Török Miklós, az Országos Gyógyintézeti Központ (OGYIK) osztályvezető főorvosa a Reformok és új szabályok a szülészeteken címmel beszélgetnek a változtatások szükségességéről - ismertették a programot a szervezők.

Mint írták, az Egészségügyi Minisztérium szakértői, illetve a kismamákkal mindennapos kapcsolatban lévő orvosok, szülésznők értékelik a reformokat is. A gyerekeknek lesz játszóház, illetve Sándor Ildikó Tücsökcsalogató címmel tanít "ölbéli játékokat"

babáknak és mamáknak.

A közlemény szerint idén a főváros tizennégy kerülete csatlakozott a Születés Hetéhez, országosan pedig a tavalyihoz képest hússzal több településen, illetve százzal több helyszínen szerveznek programokat.

A szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat abban segít, hogy "a várandósság ideje ne szorongással, bizonytalansággal teli időszak legyen, hanem olyan értékes életszakasz, amely a leendő édesanyákat megerősíti nőiségükben, kisbabájukkal és a párjukkal való kapcsolatukat elmélyíti, s megadja a lehetőséget, hogy a szülést méltó módon, megrendítően szép kiteljesedésként élhessék át" - fogalmazott a TAVAM.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Nagy területen kiderül az ég, de maradnak kisebb felhős körzetek is, emellett nyugat felől magasszintű felhőzet is érkezik. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett részeken hidegebb, az északi völgyekben és a Duna-Tisza közén akár gyenge fagy, talajmenti fagy is előfordulhat. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!