Szójával a hőhullámok ellen

Napi két adag szója 25 százalékkal csökkenti a menopauzás nők hőhullámainak a gyakoriságát és súlyosságát is - derült ki az eddigi legátfogóbb kutatásból.

A korábbi vizsgálatok eredményei ellentmondásosak voltak a szója hatásáról: volt amelyik előnyösnek, volt amelyik inkább kerülendőnek tartotta. Nemrégiben a kutatók 19 régebbi kutatást végeztek el újra, melyekbe összesen 1200 nőt vontak be. "Ha összevetjük az eredményeket, akkor azt találtuk, hogy a teljes hatás még mindig pozitív" - állapította meg a tanulmány társszerzője Melissa Melby, a Delaware Egyetem orvosi antropológus professzora.

A szója úgynevezett izoflavont tartalmaz, amelynek a női nemi hormonhoz, az ösztrogénhoz hasonló hatása van. Bár ez a vegyület hamar kiürül a szervezetből, ha napi rendszerességgel fogyaszt belőle valaki, valóban segíthet. A mostani tanulmány eredményei szerint ugyanis azoknak a nőknek, akik naponta legalább 54 milligramm izoflavont fogyasztottak hat héten, vagy egy éven keresztül, 20,6 - 26 százalékkal csökkent a menopauzás hőhullámainak a gyakorisága és erőssége. Ugyanez nem volt megfigyelhető a placebót szedő nők csoportjánál.

Az eredmények a kutatók szerint is figyelemreméltóak, és bátran ajánlják a szója fogyasztását azoknak is, akik már klimaxolnak, de még sohasem ettek szója termékeket. Egy gramm szójafehérje megközelítőleg 3,5 milligramm izoflavont tartalmaz, vagyis ha valaki szeretné elérni az előnyös hatást, naponta két pohár szójatejet, vagy 7 gramm tofut érdemes fogyasztania.

A tanulmány a Menopause legújabb számában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.