Szívbillentyűt növesztettek őssejtből

Brit tudósoknak a világon elsőként sikerült őssejtekből az emberi szív egy darabját létrehozniuk. A kutatás vezetője szerint tíz éven belül lehetővé válik, hogy akár egy teljes szívet növesszenek a módszer segítségével.

Sir Magdi Yacoub, az Imperial College London szívsebész professzora és a Harefield kórház kutatói szerint azonban már jóval hamarabb, három esztendőn belül elkezdhetik a transzplantációs beavatkozásoknál az őssejtekből növesztett "alkatrészek" használatát - írja a BBC weboldala.

Sir Magdi a Guardiannek nyilatkozva úgy fogalmazott, egy évtizeden belül az orvosok képesek lesznek az őssejtekből akár egy teljes szívet is előállítani. A fizikusokból, gyógyszerészekből, orvosokból és sejtbiológusokból álló kutatócsoport már tíz éve dolgozik a projekten.

A szakemberek szerint ez a kutatás hatalmas lépést jelent a teljes szervek transzplantációs műtétekre történő növesztéséből. Az őssejtek segítségével a kutatók bármilyen típusú sejtet, szövetet elő tudnak majd állítani. Az orvosok szerint, ha feltérképezik ezeknek a sejteknek a képességeit, különféle szövetek pótlására, javítására, illetve betegségek gyógyítására használhatják majd. Korábban sikerült már őssejtek segítségével ínszalagokat, porcokat és húgyhólyagot növeszteni, ezek azonban kevésbé összetett felépítésűek.

Sir Magdi és kutatócsoportja a szívátültetésre váró páciensek érdekében kezdte el kutatásait, mivel a szívdonorok száma meglehetősen csekély. A projekt során csontvelőből nyertek ki őssejteket, amelyeket azután szívbillentyű-sejtekké alakítottak át. Ezeket a sejteket utána egy kollagénből képzett alátétre ültették, ahol három centiméter átmérőjű billentyűket alakítottak ki. Az év során később ezeket a billentyűket kísérleti állatokba, birkákba és sertésekbe ültetik be, hogy teszteljék hatékonyságukat.

"Nagy kihívás ez a projekt, de nem lehetetlen" - magyarázta a professzor. "Szerintem egy évtizeden belül elérjük a célunkat.

hvg.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!