Stresszkezelés - a szoptatás segít

Számos egyéb előnye mellett - erősebb immunrendszer a babának, gyorsabb fogyás az anyának - az anyatejes táplálás pszichológiai szempontból is kedvezőbb a gyermek fejlődésére nézve. Az erősebb szülő-gyermek kapcsolaton kívül, az iskoláskorra is kihatva segíti a stresszel és szorongással való megküzdést.

Anyatejes táplálás 9 000 gyermek bevonásával készült az a vizsgálat, melyből kiderült, hogy elvált szülők nem szoptatott 5-10 éves gyermekei 9,4-szer nagyobb eséllyel lettek szorongók más gyermekekhez képest. Ugyanez a szám az elvált szülők szoptatott gyermekeinél mindössze 2,2-szeres. Ez azt jelenti, hogy az anyatejes táplálás segíti a válás feldolgozását, állapítják meg az Archives of Diseases in Childhood legutóbbi számában a szerzők, akik szerint az anya és gyermeke közti fizikai kapcsolat az első néhány napban olyan idegi és hormonális utakat kialakításához járul hozzá, melyek később segítenek a stressz feldolgozásában.

"Az anyatej egy biológiai csoda, emellett a szoptatással járó érintkezés hozzájárul az idegsejtek fejlődéséhez" - mondta el Judy Hopkinson, a houstoni Baylor Orvostudományi Egyetem táplálkozástani részlegének gyermekgyógyász docense.

A szakértő szerint a nem szoptatott csecsemőknél a minél több érintés és dajkálás érhet el hasonló hatást. Hopkinson hozzátette, hogy a sikeresen szoptató anyák általában támogató környezetben élnek, mely szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy krízishelyzetben csökkenjen a gyermekre háruló stressz.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a szoptatást a lehető leghamarabb, a szülést követő egy órán belül el kellene kezdeni. Az emlőmirigyek ugyanis olyan illatú anyagokat is termelnek, mint a magzatvíz, amit az újszülött könnyen felismer. A legtöbb anya számára nem indul könnyen a szoptatás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy később sem fog sikerülni. Nem szabad feladni a próbálkozást, ha szükséges, érdemes szakember segítségét kérni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, és főként a nyugati, délnyugati közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben ismét többfelé megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?