A magyar nő ennyit költ szőrtelenítésre

Júliusban tetőzik a szőrtelenítő termékek és női borotvák eladása, amelyre tavaly június és idén május között több mint másfél milliárd forintot költöttek el a magyar nők, jellemzően drogériákban - közölte a Nielsen piackutató.

A magyar nők 1,4 milliárdot költenek szőrtelenítésre

A piackutató kiskereskedelmi indexe szerint szőrtelenítő termékekre, így gyantára, gyantacsíkra és szőrtelenítő krémre 1,4 milliárd forint értékben költöttek a magyarok a vizsgált időszakban, 16 százalékkal többet mint egy évvel korábban.

Melyik testrészt hogyan szőrtelenítsük? A nyár a szőrtelenítés időszaka még azoknak is, akik a hűvösebb időben nem igazán törődnek ezzel, hiszen a rövid és ujjatlan ruhákban, a fürdőruhákban a legkisebb szőrszál is látszódhat. Azonban érdemes többféle szőrtelenítési módszert is alkalmazni a testünkön. Lássuk ezeket!

Sokat szőrtelenítenek a magyar nők, drogéria szőrtelenítés szőrnövekedés borotválás gyantázás szőrtelenítő krém
A női borotvák piaca májusban lendül fel

A gyantacsík 540 millió forint értékű forgalma egyötödével haladja meg az előző évet, míg mennyiségben 16 százalékkal nőtt a forgalma. A különféle krémek éves forgalma közelít a 450 millióhoz. A hagyományos gyanta a harmadik helyre kapaszkodott fel értékben 12, mennyiségben 7 százalékkal nagyobb forgalmával.

Hol veszünk borotvát?

A női borotvák piaca a jó idővel egy időben, májusban lendül fel, és kitart a teljes nyári szezonon át, így a teljes éves eladás több mint harmada a nyári hónapokban történik. Mindez tavaly június és 2018 májusa között 310 millió forintot tett ki, 9 százalékkal többet mint az előző év azonos időszakában.

A Nielsen adatai szerint 100 borotvából 56 terméket drogériában vásárolnak a magyarok, míg a hipermarketekben az értékesítések közel negyede történik. Budapest és környéke a borotvaeladások közel felét érte el értékben, míg a délnyugati régióra az összforgalom mindössze tíz százaléka esik.

7 furcsa hely, ahol egy nő szőrösödhet A hormonális változásoknak köszönhetően ott is felbukkanhatnak szőrszálak a testünkön, ahol eddig nem. Ennek oka, hogy az ösztrogénszint csökken, a tesztoszteronszint nő a szervezetben. A témáról itt olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!