Rákos leszek? Itt a lényeg

Állandóan azt halljuk, hogy a melyik dolog, környezetei tényező, adottság vagy az életmód mennyivel növeli egyes rákok kockázatát. Esettanulmányokon keresztül bemutatjuk, hogy a nehezen kézzelfogható mutatók mit jelentenek a gyakorlatban. Petefészekrák kockázatelemzés, 1. rész.

A 62 éves Sue Philips eladó, Bury-ben él, elvált, nincs gyermeke. 79,5 kiló, 163 centi magas, testtömeg-indexe 29,9.

Egy manchesteri butikban dolgozik heti négy napot, munkaidejét végig állva tölti. Hobbijai között a kertészkedést és a festő-rajzoló szakköröket említi. Korábban gyakran járt konditerembe , de mostanra abbahagyta, unalmasnak találja.

Mindent megtudhat a petefészekrák kialakulásáról, tüneteiről, kezeléséről a Betegségek A-Z szócikkéből . Tudja, hogy tíz kilóval több van rajta, mint kéne, de egyfelől gyengéje a csokoládé , másfelől pedig az ötvenes éveinek elején jelentkező klimax sem segített neki abban, hogy rendesen le tudjon fogyni. Nem dohányzik, nem iszik és próbál figyelni magára – már csak azért is, mert édesanyja hetvenéves korában hunyt el tüdőrákban, testvérének pedig 1-es típusú cukorbetegsége van.

Az elhízás és a petefészekrák között van összefüggés

Mit mond az orvos? A kései, 55 év feletti klimax azt is jelenti, hogy nagyobb a petefészekrák kialakulásának kockázata, mivel az ilyen nőknek az átlagosnál több menzesze és ovulációja volt. Minden egyes alkalommal, amikor a petesejt kiszabadul, fennáll a veszély, hogy a folyamat fekélyt okoz a petefészken, ez pedig könnyen okozhat petefészekrákot. (Az Oxford University nemrégiben publikált tanulmánya pedig azt állítja: a gyermekszülés mintegy 40 százalékkal csökkenti a petefészekrák esélyét.)

Ugyan Sue aktív, testtömeg-indexe azonban majdnem eléri a 30-at, ami súlyos elhízást jelent. A 18-25-ös, normálisnak tekintett értékeken felül minden egyes pont 6 százalékkal növeli a petefészekrák esélyét - állítja a WHO, az egészségügyi világszervezet. A test zsírtöbblete pedig rákot okozhat, hiszen a sejtek működését nagyban befolyásoló hormonok és növekedési faktorok termelődnek ennek hatására.

Szerencsére azonban Sue családjában korábban nem fordult elő petefészekrák, a tüdőrák és a petefészekrák előfordulása pedig nem kapcsolódik össze. 62 évesen a petefészekráknak sajnálatosan van esélye, mivel a kockázata növekszik az életkor előrehaladtával. Minél kevésbé képes ugyanis a szervezet regenerálódni és megjavítani önmagát, annál nehezebben tudja felvenni a küzdelmet a genetikai mutációkkal.

A rák esélye: 1:25

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Általában derült, napos időre számíthatunk, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A hőmérséklet késő este 4 és 11 fok között alakul. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!