Nem lehet leszoktatni a fiatalokat a szexről

Nem működik a "semmi szexet-program"; nem sikerült leszoktatni a fiatalokat a veszélyes szexuális szokásokról, és csökkenteni a nem kívánt terhességek számát.

Az Oxfordi Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy nem lehet a fiatalokat leszoktatni a szexről, miután elemezték a 15 ezer, 10 és 21 év közötti fiatal szexuális szokásait összegző amerikai tanulmányokat.

Megállapították, hogy az önmegtartóztatást szorgalmazó kampány sem negatív, sem pedig pozitív hatással nem volt a szexuális után terjedő betegségek terjedésére, és nem változott azok aránya sem, akik nem védekeznek szeretkezés közben - összegezték a brit orvosi szaklapban megjelent tanulmányukban.

Az Egyesült Államokban négy éve indították el az önmegtartóztatást szorgalmazó Silver Ring Thing (SRT) programot; a csatlakozó fiatalok egy ezüstgyűrűt kapnak, amely azt a fogadalmat szimbolizálja, hogy a házasságkötés előtt nem létesítenek szexuális kapcsolatot.

A programot George Bush elnök is támogatja; a kormányzat által az AIDS-elleni harcra adott pénz harmadát kapja az SRT.

A program azonban hatástalan: ugyanabban a korban veszítik el a szüzességüket a fiatalok, mint korábban, és nincs változás a szexuális partnerek számában sem. Ugyanannyian nem védekeznek, mint eddig, és nem csökkent a szexuális utón terjedő nemi betegségben szenvedők száma, illetve a nem kívánt terhesség aránya sem.

Sőt, az egyik felmérésből az is kiderült: az önmegtartóztatási programhoz csatlakozók körében jelentősen nagyobb a nemi betegek száma. Ezt azonban más vizsgálat nem támasztja alá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!