Nem gondolnánk, mit jelezhetnek előre az anyajegyek

Két, egymástól független kutatás is megállapította: minél több anyajegye, illetve szemölcse van egy nőnek, annál nagyobb az esélye arra, hogy mellrák alakuljon ki nála.

A francia, illetve amerikai tanulmányok szerint az, hogy mennyi anyajegye van valakinek, 40-80 százalékban függ a genetikai örökségétől. Az anyajegyek számát CDKN2A gén is befolyásolja, mely a mellrák kialakulásában is szerepet játszik. Azt korábban már bizonyították, hogy a több anyajeggyel rendelkező nők hajlamosabbak bizonyos, hormonokkal is összefüggő betegségekre, mint amilyen az endometriózis , a leiomyoma, illetve a pajzsmirigy-betegségek.

A francia kutatók 89 902 nő adatait elemezték, akik egy nagyszabású, 18 éven keresztül tartó kutatásban vettek részt. Azt kérdezték tőlük, hogy minimális számú, kevés, közepes mennyiségű vagy sok anyajegyük van. Úgy találták, hogy azoknál a nőknél, akiknek sok anyajegyük van, 13 százalékkal nő a mellrák kialakulásának esélye a nagyon kevés anyajeggyel rendelkezőkhöz képest.

Ha több az anyajegye, hajlamosabb a mellrákra

Ha több az anyajegye, hajlamosabb a mellrákra Az amerikai kutatók abból indultak ki, hogy sok nő anyajegyei a terhesség alatt nagyobbakká és sötétebbekké válnak, így minden bizonnyal van összefüggés a hormonok és az anyajegyek között. A kutatás során 74 523 nő adatait vizsgálták meg, akiknek életét 24 éven keresztül követték. Azt kérték tőlük, hogy számolják meg a bal karjukon lévő, 3 mm-nél nagyobb átmérőjű anyajegyeket. Azoknál a nőknél, akik 15 vagy több anyajegye számoltak meg, 35 százalékkal nagyobb volt a mellrák kialakulásának esélye azokhoz képest, akiknek nem volt a vizsgálat területen anyajegye.

Emellett arra is rájöttek, hogy azoknál az idősebb, menopauzán már túlesett nőknél , akiknek több anyajegye volt, a vérben lévő tesztoszteron és ösztradiol szintje is magasabb volt. "Az anyajegyek száma emellett az ösztrogénreceptor-pozitív daganatokkal is összefügg, minél több az anyajegy, annál nagyobb a betegség kialakulásának esélye" - írták. Bár mindkét kutatás talált összefüggést az anyajegyek és a mellrák kialakulása között, a pontos mechanizmust nem sikerült kideríteniük, csak feltételezik, hogy hormonális hatások állnak a háttérben. Éppen ezért, bár az anyajegyek számának vizsgálata bizonyos mértékig előrejelezheti a mellrák rizikóját , nem tudják, mennyire lehet megbízható egy ilyen teszt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.