Nagy változás jöhet a meddőségi kezelésekben

A meddőségi kezelésekkel összefüggő jogszabályok módosítását tervezik Magyarországon. A várható változásokról a Belügyminisztérium (BM) társadalmi egyeztetést kezdeményezett.

Már 2023. július 1-jétől megváltozhat a meddőségi kezelések szabályozása. A tervek szerint több rendelet is módosulna – számolt be róla a 24.hu. A változások célja az indoklás szerint az, hogy javuljon a hazai demográfiai helyzet, valamint fejlődjön a meddőségi ellátás.

szomorú fiatal pár, terhességi teszt
Magyarországon feltehetőleg minden hetedik párt érint a meddőség. Fotó: getty Images

Megszűnne a három hónapos várakozás

A jelenlegi szabályozás szerint az asszisztált reprodukciós beavatkozások térítésmentesen, évente akár többször is igénybe vehetőek. Az egyes meddőségi kezelések között azonban eddig 3 hónapos szünetet kellett tartani – ezt a szabályt viszont most eltörölnék, az életkor előrehaladtával ugyanis egyre inkább csökken a teherbeesés valószínűsége.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) és az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) Humánreprodukciós Igazgatósága már kidolgozta a meddőségi centrumokra vonatkozó, új finanszírozási szabályokat is. Így a szolgáltatók a jövőben az Egészségbiztosítási Alaptól a gyerekek számától függően kapnának egy fix díjat, amennyiben bizonyítható, hogy a nők a kezeléseknek köszönhetően esett teherbe.

Rengeteg magyar pár küzd meddőséggel

Magyarországon egyébként feltehetőleg minden hetedik párt érint a meddőség. Erről a problémáról akkor beszélhetünk, ha legalább egy éve – rendszeres és védekezés nélküli együttlétek mellett – nem sikerül a spontán fogantatás. A háttérben a helytelen életmódtól kezdve a különféle betegségeken ét a stresszig számos ok állhat.

A leleteid jók, mégsem jön a baba? Mutatjuk, mi lehet a baj.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
magas koleszterin diéta
Magas koleszterinszint: ez a 6 étel segíthet lejjebb vinni
egészséges bélflóra
Meglepő, hogyan hat a bélflórádra, ha fagyasztott kenyérből készített pirítóst eszel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Keleten viszont a délutáni órákig még maradhatnak felhős, borongós körzetek, arrafelé előfordulhatnak záporok, másutt nem várható csapadék az országban. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol erős lökések is kísérhetik, majd délutántól északkelet felől egyre nagyobb területen keletiesre fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal hűvösebb marad az idő. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!
kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!