Működik az átültetett méh a bárányokban

Vemhes lett négy bárány, miután svéd kutatók kivették, majd visszavarrták a méhüket. Szakemberek szerint ez jelentős előrelépés afelé, hogy embereknél is méhátültetést hajthassanak végre.

Mats Brannstrom professzor és kollégái munkája ugyan sikeresnek minősíthető, de még sokat kell fejleszteni az eljáráson, hiszen a kísérletbe bevont bárányok felénél végzetes szövődmények léptek fel - számol be a New Scientist.

A Göteborgi Egyetemen dolgozó szakemberek összesen 14 báránynak vették ki, majd operálták vissza a méhét, az állatok közül négy lett vemhes, és már csak mintegy húsz napjuk van az ellésig, pontosabban a császármetszésig.

Az orvosok tervbe vették a valódi átültetést is, vagyis, hogy az egyik állat méhét ültetik át egy másikba. Egereknél korábban már sikerrel jártak.

A méhátültetés főleg azért számít rendkívül kényes eljárásnak, mert rengeteg véreret kell újra összekötni, ráadásul a terhesség alatt ezek az erek nagy nyomásnak vannak kitéve, és végzetes következményekkel járhat, ha a transzplantációnál valami nem jól sikerült.

Korábban new yorki orvosok jelentették be, hogy végre kívánják hajtani az első amerikai méhátültetést, ahol egy nő egy halott donor szervét kapná meg.

Eddig egyedül Szaúd-Arábiában hajtottak végre ilyen beavatkozást, ott a méh élő donortól származott, de három hónappal a beültetés után kilökődött.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Nagy területen kiderül az ég, de maradnak kisebb felhős körzetek is, emellett nyugat felől magasszintű felhőzet is érkezik. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett részeken hidegebb, az északi völgyekben és a Duna-Tisza közén akár gyenge fagy, talajmenti fagy is előfordulhat. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!