Mire jó a babás jóga?

A gyermek születését követő időszak meghatározó a fejlődés szempontjából. Sokat számít a szülő és gyermeke közötti szoros kapcsolat kialakításában, ha együtt mozgunk a babával. A kapcsolatteremtésre pedig kiváló lehet a jóga.

Minden szülő azt szeretné, ha a gyermeke a lehető legoptimálisabb körülmények között és a megfelelő ütemben fejlődne mind szellemileg, mind fizikailag. A jóga gyakorlatai ideálisak arra, hogy a terhesség és a szülés folyamán átalakult női test visszataláljon a régi formájába, és hogy a világgal éppen ismerkedő újszülöttet segítse a mozgásban.

A jóga ötezer éves múltra visszatekintő tradicionális filozófiai és életvezetési elv, amelynek számos ága és egy közös célja van, a mindenkiben nyugvó abszolút tudat, az önálló akarattal bíró lélek felébresztése. Francoise Barbira Freedman fiatal antropológusként ismerkedett meg az amazóniai erdőségekben lakó természeti népek gyermekgondozási szokásaival és ezeket az ismereteket ötvözte jógaoktatóként, illetve négygyermekes anyaként szerzett ismereteivel.

Az antropológus ezeket a tapasztalatokat osztja meg a babás jógáról szóló könyvében, amely már magyarul is elérhető. Megtudhatjuk, nem kell aktív jógázónak lenni, hogy bárki közösen jógázhasson kisbabájával, mivel a leírások kellően részletesek, a képek szépek és jól bemutatják az egyes gyakorlatokat, de ne tekintsük ezt a könyvet alapkiadványnak. Ahhoz, hogy beiktassuk az életünkbe a rendszeres jógázást, be kell szereznünk egy, a jóga alapjait bemutató könyvet is, és nem árt szakképzett oktató által vezetett tanfolyamra járni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!