Méhnyakrák: riasztó adatok

Magyarországon évente ötszáz nő hal meg méhnyakrákban, mert a veszélyeztetett korosztályhoz tartozóknak csak egynegyede vesz részt a szűrővizsgálatokon.

Az Európában kirívóan magas halálozási arány csökkentéséhez a nőgyógyászok az egészségügyi hatóságok segítségére is számítanak. A méhnyakrák kezelésével összefüggő itthoni és nemzetközi tapasztalatok, valamint a betegség kialakulásának megelőzése volt a legfontosabb téma a Magyar Nőorvos Társaság cervixpathológiai szekciójának a hét végén Hajdúszoboszlón megrendezett XVII. tudományos ülésén. Simon József, a szekció alapítója és vezetőségi tagja elmondta: a kétnapos ülésen neves szakemberek harminc előadásban foglalkoztak a problémával. Ma már senkinek sem kellene áldozatul esnie ennek a betegségnek. A szűrővizsgálatok lehetővé teszik, hogy a kórt korai stádiumában felfedezzék és gyógykezeljék. Mégis, a hazai halálozási statisztika az Európai Unió országai között a harmadik legrosszabb, itthon hozzávetőleg kétszer annyi a méhnyakrák által kioltott életek száma, mint az európai átlag. Simon József arról is beszámolt, hogy ma már a humán papilloma elleni védőoltás is létezik, melyet a társadalombiztosítás nem támogat, százezer forintba kerül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!