Megnyílt a teremtés múzeuma: ember a dínók korában

Az evolúciós elméletet tagadó múzeum nyílt az egyesült államokbeli Kentuckyban. A kiállítás a bibliai teremtést szó szerint értelmezők nézeteit mutatja be, és azt állítja, hogy az ember egy időben élt a Földön a dinoszauruszokkal. Amerikában már több pert is indítottak amiatt, hogy a teremtés elméletet felvegyék az iskolai tananyagba.

Bent a múzeumban a pártolók a "kreacionista Disneyland" kiállítását csodálták, kint a tüntetők pedig "térjetek már észhez" feliratú transzparensekkel tiltakoztak. "Bibliai méretű vita" - kommentálta a CBS televízió a hírt.

Így kezdődött egy újabb fejezete annak az ideológiai csatának, amely az utóbbi években egyre inkább hangosabbá válik Amerikában, de még hozzánk közelebb is - Szerbiában és Oroszországban. Sőt, Magyarországon és Erdélyben is van magyar nyelvű kreacionista honlap.

A kreacionisták azt vallják, hogy az állatok 500 millió évvel ezelőtti megjelenéséről szóló darwini evolúciós elmélet hibás, és a Földet valójában néhány ezer éve teremtette Isten - pontosan úgy, ahogy a Bibliában le van írva.

A 20 hektáros területen egy 200 személyes vetítőterem, multimédia show és mozgó dinoszaurusz modellek várják a látogatót. Volt, aki azt mondta, hogy úgy néz ki az egész, mint egy nagyon gazdagon felszerelt természettudományi múzeum. A kiállításon megtudhatjuk, hogy az ember együtt élt a dínókkal, amelyek még Noé bárkájára is feljutottak.

Ennek ellenére a teremtéselmélet egyes hívei szerint az időszámításunk előtti 2300-ra becsült özönvízben elpusztultak.

Ken Ham, a 27 millió dollárba került project megálmodója azt mondta: sokak számára a dinoszauruszok az evolúciós elméletet jelentik. Szerinte viszont segítségükkel lehet megtanítani a teremtéstörténetet a gyerekeknek.

Az amerikai fundamentalisták szerint a darwinizmus taszította válságba az országot.

A kiállításon megtekinthető az a két tizenéves is, akik úgymond az evolúciós elmélet miatt az erkölcsi züllés útjára léptek. A lány terhes, a fiú pedig pornót néz az interneten.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!