Labdát minden gyereknek!

Nagyon nehéz sorsa van egy kövér gyereknek. Az iskolában csúfolják, amikor a lányok már fiúkkal járnak, ők magányosak, és felnőttként várja őket a karcsúságot idealizáló világ ezer sérelme. A betegségek veszélyeiről nem is szólva. Az Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) 15-18 évesek körében végzett kutatása szerint a középiskolások közül minden negyedik túlsúlyos. A fiúk között több, a lányoknál kevesebb a kövér gyerek. De egyaránt igaz a diákok sokaságára, hogy nem mozognak elég sokat. Keveset vannak friss levegőn, és nem esznek elég egészséges ételt.

Az elhízás már korábban kezdődik. Halmy László professzor, a Magyar Elhízás-tudományi Társaság elnöke arról a megdöbbentő adatról számolt be nemrég, hogy öt év alatt öt százalékkal nőtt Magyarországon az elhízottak aránya. Az csekély vigasz, hogy mindezért az emberi gének is okolhatók, mert hajdan, a civilizáció előtti korokban azok tudtak életben maradni, akik kevesebb élelemmel is beérték, s a mai ember szervezete sokallja azt a rengeteg ételt, amit a mai korban megehet.

Ezért azt tanácsolja, hogy már a terhesség idején próbáljanak az anyák egészségesen étkezni, óvakodni az elhízástól, mert a túltáplált anya gyereke is túlsúlyos lesz. A szakértők azt is ajánlják, hogy a gyerekek, akik eredendően szeretnek mozogni, kapjanak erre elég lehetőséget. A túlsúlyos gyerekeken már egy labda is segít, ezért javasolnak egy olyan mozgalmat, hogy minden gyerek kapjon labdát. Biztosan szívesen játszanak és ugrálnak vele.

Szűcs Zsuzsa dietetikus a változatos étkezést tartja nagyon fontosnak. Azt, hogy a családban a felnőttek is egyenek egészségesen, s akkor a gyerekek az ő mintájukat követik. A kisgyerekeket érdemes többféle gyümölccsel, zöldséggel megkínálni. Jó, ha megismerik és megszeretik ezeket az ízeket.

Nagyon sokat árt, ha a gyerekek reggeli nélkül, éhesen mennek el otthonról. Pedig az OÉTI felmérése szerint a diákok 25 százaléka nem reggelizik. Ami nemcsak a pénz hiánya miatt alakul így sok családban, hanem a nagy sietség miatt is. Ilyenkor kap valami zsebpénzt a gyerek, amit aztán vagy uzsonnára költ a büfében, vagy nem, vagy egészséges ételt vesz, vagy nem. Az lenne a jó, ha a gyerekek otthonról vinnének egészséges uzsonnát. Mint ahogy az is kívánatos, hogy a cukros, édes üdítők helyett rászokjanak a vízre, vagy a valódi rostos gyümölcslére. Ehhez az első lépést már megtette néhány iskola, ahol ingyen kapnak a gyerekek ásványvizet.

A másik véglet a riasztó fogyókúra-mánia terjedése a kamaszok között. A 7-14 éves lányok 29 százaléka fogyókúrázott már, a 15 évesnél idősebbek 41 százaléka. A fiúk közül csak minden negyedik sportol naponta, a lányoknak viszont csak 13 százaléka.

A jelenség nem magyar specialitás, hiszen a karcsúság ideálja már sokkal korábban elterjedt Amerikában. A Minnesotai Egyetem öt éven keresztül folytatott vizsgálata szerint minél elégedetlenebb egy tinédzser a testével, annál valószínűbben kezd egészségtelen fogyókúrába. Az ottani fiatalok sem a mozgással próbálnak eredményre jutni, hanem a csodadiétákkal. A minnesotai vizsgálatból az is kiderült, hogy azok a fiatalok, akik diétával igyekeztek fogyni, öt év után többet szedtek magukra, mint azok a társaik, akik egészségen éltek, és nem fogyókúráztak.

A falánkok foggal ássák meg sírjukat. (Estienne)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Nagy területen kiderül az ég, de maradnak kisebb felhős körzetek is, emellett nyugat felől magasszintű felhőzet is érkezik. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett részeken hidegebb, az északi völgyekben és a Duna-Tisza közén akár gyenge fagy, talajmenti fagy is előfordulhat. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!