Kisebbek az újszülöttek a levegő szenyezettsége miatt

A terhes nőknél a finom por belégzése kihat a magzat fejlődésére - mutatta ki egy müncheni kutatás, amelynek keretében több mint ezer anyát vizsgáltak meg.

A francia tudósokkal együtt folytatott vizsgálat eredményei azt bizonyítják, hogy a finom por belégzése csökkentheti a babák születési súlyát. A kutatásban 1016 anyát, valamint a gyermekeiket kérdezték, az utóbbiak 1998 és 1999 között Münchenben születtek. A 40 helyszínről származó mérési adatok alapján pontosítani lehetett, hogy az anyák a terhesség idején mennyi 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű finom porszemcsét lélegezhettek be.

Azok közül, akik nagyobb koncentrációban kapták a finom port, sokkal többen szültek 3000 grammnál kisebb babát. Hasonló összefüggés mutatható ki a dízeljárművekből származó por belégzése esetén is. A mostani az első nyugat-európai vizsgálat, amely egyértelmű összefüggést mutat ki az újszülöttek súlya és a levegőben lévő káros anyagok mennyisége között.

Azok a biológiai mechanizmusok, amelyek kiváltják ezt a jelenséget, egyelőre még ismeretlenek. A finom por több száz vegyi anyagból áll, csekély mennyiségben a tüdőn át a vérbe is bekerülhet. Az is elképzelhető, hogy a por részecskéi a placentát, vagy a magzat növekedéséért felelős szerveket befolyásolhatják. Amerikai és lengyel vizsgálatok már bizonyították, hogy a policiklikus aromatikus szénhidrogének, amelyek a nem tökéletes égés során keletkeznek a motorban, elérik a magzatot és hatással vannak fejlődésére - írja a Die Welt Online.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!