Intim tünetek, melyektől minden nő retteg

Van, aki már az uszoda vagy a wellness gondolatától is irtózik, attól félve, hogy azonnal összeszed valamilyen fertőzést. És lássuk be, sokaknak erre igen nagy esélyük is van, főleg, ha hajlamuk is van rá.

A gombás fertőzések már kislányoknál is előfordulhatnak, és nagyon sok olyan nő van, akit egy életen át elkísérnek. Lehet, hogy kikezelik belőle és egy ideig tünetmentes, de aztán a tünetek újra visszatérnek, és megint hónapokig kénytelen kúrálni magát. A patikákban recept nélkül kapható, illetve az orvosok által felírt gyógyszerek használata mellett érdemes a megelőzésre is hangsúlyt fektetni. Az érintettnek első körben végig kell gondolnia - főként, ha már többször átesett ilyen fertőzésen -, hogyan és hol kapta el, mitől jöhetett elő nála a hüvelygomba. Már az is sokat segít, ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen tényezők hajlamosíthatnak bennünket a fertőzés kiújulására.

hüvelygomba

A hüvelygomba tünetei

  • bőségesebb mennyiségű folyás, amelynek állaga túrószerűre, színe fehéresre vagy sárgásra változik
  • az intim területeken egyesek szinte elviselhetetlen, mások csak enyhe viszketést éreznek
  • a hüvelybemenet környéke kipirosodhat, begyulladhat, és ha a viszketést vakarással csillapítjuk, azzal csak tovább fokozzuk a gyulladást
  • a fertőzés ideje alatt a szex fájdalommal, csípő, égő érzéssel járhat, érdemes inkább szünetet tartani ilyenkor
  • Bizonyos gyógyszerek, például az antibiotikumok szedése felboríthatja az egészséges hüvelyflórát. Ilyenkor a tejsavat termelő, védő hatású Lactobacillusok száma csökken, és a gombák könnyen elszaporodhatnak. A szervezet immunrendszerét jelentősen gyengítő kemoterápia mellett is előfordulhat a hüvelygomba. A daganatos betegségek általában, de az AIDS és a cukorbetegség is elősegíti a gombás fertőzést, mert ezek a betegségek gyengítik a szervezet immunrendszerét.

    Egyes vélekedések szerint a szénhidrátban gazdag táplálkozás is a hajlamosító tényezők közé tartozik, ezért sokan próbálnak az evési szokásaikon változtatni, diétázni, hogy megszabaduljanak a fertőzéstől, illetve így próbálják megelőzni azt. Nemcsak a hiányos, de a túlzásba vitt intim higiénia is növeli a gombás fertőzés előfordulásának az esélyét, illetve a túlsúlyos nőknél is magasabb lehet a kockázat.

    A Candida diéta hatásos?

    Egyesek esküsznek rá, mások szerint hülyeség, azonban egyvalami biztos: ártani nem árt, tehát érdemes lehet kipróbálni a Candida-diétát is. A Candida nevű élesztőgomba jelen van az emberi szervezetben, bajt csak akkor okoz, ha túlságosan elszaporodik. Mivel a Candida gomba szénhidráttal táplálkozik, ezért ezt az összetevőt érdemes lehet száműznünk az étrendünkből.

    A Candida diétának egyébként számos kedvező mellékhatása is van a "gombák pusztításán" kívül:

    • csökkenhet az étkezés utáni haspuffadás, a székrekedés vagy a hasmenés,
    • elmúlhat a nyelven a lepedékképződés és megszűnhet a rossz lehelet
    • enyhülhetnek az allergiás panaszok.

    Így néz ki a Candida-diéta

    Első körben mindent, amiben cukor van, el kell felejtenünk, így a mézet is. Magas gyümölcscukor-tartalmuk miatt a diéta kezdetén még a gyümölcsöket is kerüljük! Nőknek 3-6 hónapig érdemes folytatniuk a diétát, férfiaknak 1-2 hónapig.

    Nagyjából két hétig kell betartani a "semmi szénhidrát" szabályt, onnantól már lehet kicsit bűnözni.

    Tilos élesztőtartalmú ételeket fogyasztani, kerülni kell a tejtermékeket is, az erjesztett élelmiszereket, illetve a tartósított dolgokat. Viszont folyamatosan sok vitamint kell enni, így az első két hét után már fogyaszthatók a zöldségek, gyümölcsök. Bőségesen kell rostot, ballasztanyagot - korpát, hajdinát vagy natúr rizst - fogyasztani, mert ezek tisztítják a bél nyálkahártyáját. A finomliszt és a tésztafélék helyett használjunk amarántot, kókuszlisztet, gesztenyelisztet. Ha nagyon a tésztákra éheznénk, készítsünk például cukkinispagettit.

    A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

    Olvassa el aktuális cikkeinket!

    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Hidegfront
    Maximum: +13 °C
    Minimum: +3 °C

    A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Hogy érzed most magad fizikailag?

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Milyen most a lelkiállapotod?

    Hogy érzed magad?

    Legjobban:
    Legrosszabbul:
    Kezdjük újra