Így lehetünk ráncnélküliek

A melleink, illetve dekoltázsunk bőre igen érzékeny, ennek ellenére sokan nem fordítanak kellő figyelmet az ápolására. Pedig egy kis körültekintéssel és néhány egyszerű módszerrel sokat tehetünk azért, hogy megőrizzük feszességét és fiatalosságát.

Az idő múlásával a mell, valamint a dekoltázs bőre is veszít feszességéből. Tudatos odafigyeléssel viszont megelőzhetjük a korai ráncosodást.

Nem mindegy, milyen pózban alszunk

Próbáljunk figyelni arra, hogy a lehető legtöbb esetben a hátunkon aludjunk. A hason, illetve oldalt alvás közben ugyanis a mellkas bőre meggyűrődik, ami korai ráncosodáshoz vezethet. Sokaknak beválik az a trükk, hogy két oldalról párnákkal "bástyázzák körül" magukat, ami megakadályozhatja az éjszakai forgolódást.

mell, dekoltázs, feszesség, bőr, öregedés, ráncosodás, fiatalság
Az sem mindegy, hogy milyen melltartót használunk. Fotó: 123rf

Fontos az ápolás és a fényvédelem

Házi készítésű pakolásokkal sem csak az arcunkat ápolhatjuk, hanem a dekoltázsunkat is. Erre a területre például kifejezetten jó hatással van az aloe vera . A növény egy nagyobb levelét vágjuk hosszában ketté, és a benne lévő géles anyagot egyszerűen kenjük a mellkas bőrére. Ez segít fenntartani a bőr hidratáltságát, és lassítja a ráncosodást.

A napsugárzásnál kevés dolog öregít jobban, így a dekoltázs bőrének fényvédelme is kulcsfontosságú a korai ráncosodás megelőzésében. Ezért ne csak az arcunkra, hanem dekoltázsunkra is használjunk rendszeresen fényvédőt, lehetőség szerint legalább 30 faktorosat.

A melltartó is számít A megfelelő méretű melltartót viselése nem csak a kényelemérzet miatt fontos. Egy jól tartó, kényelmes melltartó nem gyűri a mell bőrét, ráadásul megfelelő rögzítést is biztosít, így csökkenthető a gravitáció nem túl áldásos hatása is. Ez pedig simább bőrt és kevesebb ráncot eredményez. A megfelelő melltartó kiválasztásához itt talál tippeket!

Kerüljük a forró vizet

Zuhanyozásnál figyeljünk arra, hogy ne érje túl meleg víz közvetlenül a mellkasunkat. Forró vízzel zuhanyozni egyébként sem jó ötlet, mivel eltávolítja a bőr természetes olajrétegét. Ettől pedig könnyebben kiszárad és látványosabbá válnak rajta a ráncok is.

Tartsuk edzésben mellizmainkat is

Aki sima és feszes dekoltázst akar, annak a megfelelő edzésre is oda kell figyelnie. A mellizmok erősítése ugyanis nemcsak a mellek megereszkedését előzi meg, hanem a mellkas bőrének feszesen tartásához is hozzájárul.

Forrás: brightside.me

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, majd a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. A déli órákig elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, délelőtt a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső sem kizárt. Estétől a Dunántúlon élénkülhet meg a déliesre forduló légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.