Így lehet könnyebben teherbe esni

Vannak nők, akik szinte azonnal teherbe esnek, amint elkezdenek próbálkozni, és vannak, akiknek hosszú hónapok alatt sem sikerül. Ilyenkor érdemes lehet kipróbálni a következő praktikákat, amelyek jelentősen javíthatják a fogantatás esélyeit.

Kerüljük a cukros üdítőket

Egy 2012-ben készült tanulmány szerint azoknak a nőknek, akik naponta egy vagy két pohár cukros üdítőt isznak, körülbelül 16 százalékkal kisebb az esélyük arra, hogy teherbe essenek.

Feküdjünk le időben

Az Egészségügyi Világszervezet definíciója szerint akkor beszélünk meddőségről, ha egy pár egy éven át rendszeresen védekezés nélkül közösül egymással, mégsem jön össze a terhesség. Részletek itt.

Kutatások szerint akár természetes, akár mesterséges úton próbál valaki teherbe esni, akkor a legjobbak az esélyei, ha minden nap ugyanabban - lehetőleg viszonylag korai - az időpontban fekszik le, és legalább hét órát alszik.

Mossunk fogat alaposan

Az ínybetegségek miatt - meglepő módon - hónapokkal tovább tarthat a teherbeesés egy ausztrál kutatás szerint. Éppen ezért azoknak, akik babát szeretnének, érdemes lehet extra figyelmet fordítani a szájhigiéniára .

Néhány egyszerű praktikával is tehetünk a kívánt terhességért
Néhány egyszerű praktikával is tehetünk a terhességért

Sportoljunk, de ne túl sokat

Azoknak a nőknek, akik túl sokat, tehát heti négy-öt óránál többet edzenek rendszeresen, kisebb az esélyük teherbe esni. Ugyanakkor a heti három óra közepesen intenzív testmozgás növelheti a fogantatás esélyeit. Az is fontos, hogy a párjukat is bátorítsák a rendszeres mozgásra, mivel a túl sok ücsörgés és a mozgásszegény életmód a férfiaknál akár 44 százalékkal is csökkentheti a spermaszámot.

Kerüljük a stresszt

A tartós szorongás és a túl sok stressz akár még átmeneti terméketlenséget is eredményezhet. A leendő kismamáknak tehát fontos sokat relaxálni, esetleg a jógával vagy a meditációval is megpróbálkozhatnak.

Próbáljuk ki a gluténmentes étrendet

A Columbia Egyetem kutatása szerint a teherbe esni nem tudó nők 6 százalékánál diagnosztizálatlan cöliákia állhat a háttérben. Ilyenkor olyan antitestek termelődnek a szervezetben, amelyek befolyásolják a méhlepény állapotát. Ha fél év után sem esünk teherbe, érdemes lehet megpróbálkozni egy néhány hónapos gluténmentes diétával.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

A Dunántúlon a szakadozott, átmenetileg csökkenő felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék eleinte legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!