Hollandia ismét engedélyezi az abortuszhajót

A hágai egészségügyi minisztérium szombaton bejelentette, hogy ismét engedélyezi a Woman on Waves (Nők a hullámokon) holland szervezet úszó abortuszklinikájának működését a nemzetközi vizeken.

A mostani döntés a holland kormány 2004 óta érvényben lévő tilalmát érvényteleníti, miszerint az "abortuszhajó" nem futhat ki a nyílt tengerre - közölte Lilian Jansen , a minisztérium szóvivője.

A Hollandiában bejegyzett "abortuszhajó" rendszerint olyan országokat szemel ki úticélul, amelyekben nagyon szigorú abortusztörvény van érvényben. Fedélzetére vesz olyan nőket, akik nem kívánt terhességüktől szeretnének megszabadulni, kihajózik velük nemzetközi vizekre, és a szükséges vizsgálatok után a hajó orvosai azoknak, akiknél ez lehetséges, abortusztablettát adnak be művi vetélés előidézésére, majd a hajó visszaviszi őket az adott ország kikötőjébe.

A terhességmegszakítást ellenzők heves tiltakozása mellett 2001-ben Írországban, 2003-ban Lengyelországban és 2004-ben Portugáliában kötött ki. (Ez utóbbi országban éppen ebben a hónapban engedélyezték az abortuszt a terhesség 10. hetéig.)

A 2004-ben hozott tiltó rendelkezés alapján a hajó nem távolodhatott el 25 kilométernél messzebbre az amszterdami kórháztól, amellyel a holland nőszervezet együttműködési megállapodást kötött, ez pedig kizárt mindenféle nemzetközi akciót.

A holland államtanács tavaly megsemmisítette ezt a korlátozást és az egészségügyi minisztérium új döntése ennek eredményeként született meg. A minisztérium engedélyezte, hogy a hajón - a liberális holland törvényeket alkalmazva - a terhesség 7. hetéig abortusztablettával idézzék elő a művi vetélést, de terhességmegszakító műtétet nem végezhetnek fedélzetén.

2007-04-22 09:12

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Nagy területen kiderül az ég, de maradnak kisebb felhős körzetek is, emellett nyugat felől magasszintű felhőzet is érkezik. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett részeken hidegebb, az északi völgyekben és a Duna-Tisza közén akár gyenge fagy, talajmenti fagy is előfordulhat. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!