Kiderült, mibe kerül a gyerekvállalás nőként – Ennyivel keresnek kevesebbet, akik családot alapítanak

Egy friss hazai kutatás szerint a gyermeket vállaló nők még évekkel a szülés után is sokkal kevesebb keresnek, mint a gyermektelenek.

„A gyerekvállalás öröm, de a magyar munkaerőpiacon komoly ára van” – írja a Telexen Boza István és Szabó-Morvai Ágnes. Közös tanulmányukban a kutatók a nők szülést követő foglalkoztatási és kereseti helyzetét vizsgálták a 2010-es évek Magyarországán. „A kutatás eredményei egyértelműek és meglehetősen kijózanítók” – jegyzik meg a szerzők.

egy édesanya fogja karjában babáját otthon
Fotó: Getty Images

Így alakul a nők bére szülés után

Amint az a kutatásból kiderül, noha a később gyermeket vállaló és gyermektelen nők eleinte hasonló munkajövedelmet visznek haza, előbbiek bevétele a szülést követő első évben szinte nullára csökken. Sőt, három év elteltével is csupán feleannyit keresnek, mint az utóbbi csoport tagjai. Ráadásul hiába tér vissza sok édesanya a munkába, még hat évvel a szülés után is átlagosan mintegy harmadával kisebb mind a foglalkoztatottság, mind a munkajövedelem a körükben. A visszatérők nemcsak alacsonyabb munkaórában dolgoznak, de az órabérük is nagyjából tizedével alacsonyabb.

Boza és Szabó-Morvai szerint a különbségek hátterében összetett folyamatok állnak. Egyrészt eleve sok nő hosszú ideig nem tér vissza a munkaerőpiacra, akár azért, mert további gyermekei születnek. És még ha vissza is térnek, gyakran csupán részmunkaidőben. Emellett az órabérük is alacsonyabb, azaz rosszabb feltételek mellett kezdenek újra munkába, mintha nem hagytak volna ki éveket. A kutatók szerint a hazai intézményi modell többféle úton is arra ösztönzi – illetve ösztönözte a 2010-es években – az anyákat, hogy az első három évben maradjanak otthon gyermekükkel, ami viszont később jelentős bérhátrányt jelent.

Kapcsolódó cikk

A magyar nők mától ingyen dolgoznak – ekkora a nemek közötti bérszakadék
bérszakadék
A magyar nők mától ingyen dolgoznak – ekkora a nemek közötti bérszakadék

A kutatók pozitív változásként értékelik, hogy immár a gyermekgondozási díjban részesülők visszatérhetnek dolgozni anélkül, hogy elveszítenék az ellátást. Ugyanakkor legalább ennyire fontosnak tartanák a bölcsődei férőhelyek bővítését és a rugalmas foglalkoztatási gyakorlat ösztönzését is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Nyugat felől főként magasszintű, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek, miközben a keleti harmadban erősen felhős vagy borult lesz az ég, ott kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?