Halálos injekció: nincs gyanúsított

Továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség a Békéscsabán egy injekció miatt meghalt asszony ügyében.

Továbbra is nyomoz a rendőrség a június 28-án, a békéscsabai Réthy Pál Kórházban egy penicillintartalmú injekció miatt fellépett túlérzékenységi reakció következtében elhunyt 44 éves helybéli asszony ügyében. Keresztúri András alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Weborvosnak elmondta: az igazságügyi boncolás a napokban megtörtént, ám a szakértői vizsgálatok még időt vesznek igénybe, mire a halál pontos körülményeit feltárják, s megállapítható lesz a felelősség. A rendőrség a foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt elrendelt nyomozásban hivatalosan továbbra sem nevezett meg gyanúsítottat.

Amint azt a Weborvoson megírtuk, az asszony a tragédia napján gyulladásos panaszokkal került be a kórház nőgyógyászatára, ahol a gyógyszeres terápia részeként adták be számára az utólag végzetesnek bizonyult injekciót. Az orvosok próbálták megmenteni az asszony életét, de már nem tudták visszafordítani a folyamatot. A haláleset után a nő férje feljelentést tett a rendőrségen, ezzel párhuzamosan a kórház is jelentette a hatóságnak a rendkívüli halálesetet: azonnal elrendelték a nyomozást, az intézményben pedig belső vizsgálat indult.

A férj a helyi napilapnak nyilatkozva azt mondta: feleségével több mint egy hete járták a különféle osztályokat, mire kiderült, hasi panaszait nőgyógyászati jellegű gyulladás okozza. "Feleségem örült, hogy végre megtalálták a bajt, a beadott infúzió után jót beszélgettünk a kórház udvarán, aztán a kórterembe visszatérve megkapta a végzetes penicillin-injekciót" - fogalmazott a férfi, hozzátéve: felesége a betegfelvételkor közölte, hogy penicillin-érzékeny. Az asszonyt két 17 éves és egy 26 éves lánya gyászolja. Férje úgy fogalmazott: "nem hibáztatok személy szerint senkit, de azt felháborítónak tartom, hogy az egészségügy korszerűsítéséről beszélnek, közben csak egyvalami nem számít: a beteg" - idézte az özvegyet a megyei napilap.

2007-07-08 13:27

Forrás: Weborvos B. P. L.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!