Fidesz: drámai helyzetbe kerül a debreceni Kenézy Kórház

Debrecen, 2007. március 27. (MTI) - A Hajdú-Bihar megyei kórházak közül a debreceni Kenézy Gyula Kórház az egyetlen, amely drámai helyzetbe kerül a minisztériumi ágyszámcsökkentés miatt - jelentette ki Rácz Róbert (Fidesz) országgyűlési képviselő kedden a kórházban tartott sajtótájékoztatón.

A fenntartó hajdú-bihari önkormányzat közgyűlésének elnöke kifogásolta, hogy miközben a térségben az egyik legrosszabb a lakosság egészségügyi állapota, addig ott kerül sor a legdrasztikusabb leépítésre.

Tájékoztatása szerint az egészségügyi tárca vezetője csaknem 41 százalékkal kívánja csökkenteni a kórházi ágyak számát az intézményben.

Különösen válságos a helyzet a belgyógyászat, a sebészet, a szülészet és az intenzív osztályok vonatkozásában - tette hozzá.

Példaként említette a szülészetet - mondván, hogy a Kenézy Kórházban évente 2.600 szülést vezetnek le, illetve 4.500 műtétet végeznek el - ezekben nem várható csökkenés, ugyanis az ellátási terület nem változott.

A miniszteri döntés szerint a Kenézy Kórház korábbi 138 szülészeti ágyát 28-ra csökkentik, így lehetetlen megoldani az ellátást - mondta a közgyűlés elnöke.

Az ellátási felelősség - mondta - a fenntartókat, esetükben a megyei önkormányzatot terheli, miközben az ehhez szükséges ágyszámot a miniszter, a forrásokat pedig az OEP határozza meg - jegyezte meg.

Rácz Róbert szerint fel kell tenni a kérdést: szabad-e a betegigényt figyelmen kívül hagyó finanszírozási szerződést aláírniuk a fenntartóknak?

Ónodi-Szűcs Zoltán, a Kenézy Kórház főigazgatója elmondta: a 844-re csökkenő kórházi ágyszámot tekintve április 1-jétől a több mint kétezer dolgozójuk 37 százalékának nem lesz munkája. Ezt tekintve is "kapkodónak, sok kárt okozónak és átgondolatlannak" nevezte az ágyszámcsökkentésről szóló döntést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!