Evészavar terheseknél - veszélyes!

Azokon a várandós nőkön, akik bulimiások, egyéb depressziós tünet is felfedezhető, az egészséges terhesekhez képest. A norvég közegészségügyi intézet kimutatta, hogy a bulimiás várandósoknak alacsonyabb az önbecsülésük és elégedetlenebbek az életükkel, valamint a partnerükkel, a többi terheshez képest.

Magzatfejlődés

A bulimia nervosa kórosan nagy mennyiségű táplálék fogyasztásával, majd különböző módokon történő kompenzáló viselkedéssel (önhánytatással, kóros mennyiségű edzéssel, hashajtók szedésével) járó pszichoszociális betegség. Komoly egészségkárosító hatással bír, elsősorban a szervezet folyadék- és sóháztartásának felborulását okozza.

A terhesség és az evészavarok társulása komolyan árthat mind a babának, mind a mamájának. A norvég kutatócsoport 41 000 várandós nőt kérdezett ki az Anya-Gyermek Tanulmány keretei között, Knoph Berg vezetésével. 0,2 százalékuknál, azaz 96 nőnél diagnosztizáltak bulimia nervosát a terhességük első harmadában. Kétharmaduk már a terhesség kezdete előtt is bulimiáról panaszkodott. A bulimiás terheseknél megfigyelhető volt alacsonyabb önbecsülésük, valamint az, hogy kevésbé voltak elégedettek a párkapcsolatukkal. Továbbá a depresszió egyéb tüneteit is mutatták, az egészséges terhesekkel összehasonlítva.

"Sokan közülük huzamos ideig fizikai, vagy szexuális jellegű bántalmazást szenvedett el élete során, és kifejezett depressziós tüneteket ismertünk fel náluk. Az evészavarok, köztük a bulimia is nemcsak fiatal, hanem idősebb korban is előforduló betegség, azonban gyakran tinédzser korban bukkan fel. A nők között tízszer gyakrabban fordul elő az anorexia és a bulimia nervosa, mint a férfiak között. A norvég termékeny korú nők 0,3 százaléka anorexiás, 2 százaléka bulimiás, és 3 százalékuknak a túlzott evésből származó evészavar figyelhető meg."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!