Érett nőként is lehet gyermekünk!

Fehér Anna színésznő nemrég jelentette be, hogy 52 évesen első gyermekével várandós. Milyen veszélyei vannak a késői terhességnek, és milyen előnyökkel jár, ha valaki 40 éves kora felett vállal kisbabát?

A szociológusok jól ismerik azt a jelenséget, mely szerint az elmúlt évtizedekben egyre inkább kitolódik a gyermekvállalás ideje (ez szoros összefüggésben van azzal, hogy jóval több időt töltünk iskolában, hosszabb ideig építgetjük a karrierünket és később alapítunk családot). Idősebb anyukának lenni már egyáltalán nem olyan "furcsaság", mint a szüleink, nagyszüleink idejében. A szakemberek szerint az a gyermekvállalásra a 20 és 30 éves kor közötti időszak a legideálisabb, azonban - köszönhetően az orvostudomány fejlődésének és az életmód megváltozásának - a később vállalt babák jó része is egészségesen születik meg és boldogan nő fel.

A késői anyaság előnyei

Nagyon sokat lehet olvasni arról, hogy milyen veszélyei vannak annak, ha valaki negyvenévesen vállal gyereket. A pozitív hatásokról azonban jóval kevesebb információnk van. Pedig a késői anyaság esetében legalább annyi az előny, mint a hátrány - igaz, ezek jó része inkább lelki, pszichológiai. A fiatalabb anyukákkal szemben az idősebb korban gyereket vállaló nők minden szempontból érettebbek, nyugodtabbak, jobban tudják, mit akarnak, határozottabb elképzeléseik vannak az életről, ezért a gyermekükkel is sokszor türelmesebbek. A munkájukban is kiteljesedhettek és általában anyagilag is jobb helyzetben vannak, ráadásul könnyebben és gyorsabban térnek vissza a munkahelyükre, mint azok, akik előbb gyereket szültek és csak utána kezdik el a karrierjüket építeni. A statisztikák szerint az idősebb korban gyermeket vállaló nők iskolázottabbak és műveltebbek, valamint jobban ügyelnek a saját és a családjuk egészségére. Apróságnak tűnik, ám az idősebb anyákat kevésbé fenyegeti a terhességi csíkok kialakulása, mert kötőszöveteik érettebbek.

Egy amerikai szakértő szerint az is nagy előny, hogy az idősebb szülők jobban koncentrálnak a gyermekeikre, hiszen már a baba születése előtt megtapasztalhattak egy sor dolgot. "A negyvenes-ötvenes éveikben lévő szülők már túl vannak a bulizáson, az utazgatáson, a hosszú éjszakákon és a saját korlátaikat is jobban ismerik" - mondja Susan Heitler.

Ezek a pozitívumok mindenképpen pluszt jelenthetnek egy később gyermeket vállaló nő számára: lehet ugyan, hogy fizikailag egy kicsit talán gyengébb, nincs annyi energiája és a teste is rosszabbul viseli a várandóssággal, szüléssel járó terheket, de ugyanakkor bölcsebb, türelmesebb és megfontoltabb - ezek a tulajdonságok pedig "kiegyenlítő" hatásúak.

"Mindig, sőt, korán szerettem volna családot, gyermekeket. Kamaszként megmosolyogtam édesanyámat, aki 24 évesen szülte a bátyámat, és azt mondtam neki, hogy én fiatalabb korban fogok szülni. Nem így lett. Megérte megvárni azt, akivel örömben, bajban egyaránt biztonságban érezzük magunkat, és örömmel vállalunk családot. Hála Istennek nem kellett sokat várnunk a gyermekáldásra!" - meséli Kinga, aki negyvenévesen várja az első kisbabáját. "Meg kell vallani, hogy a várandósság időszaka orvosi-egészségügyi szempontból tele van stresszkeltő buktatókkal, vizsgálatokkal. Olyan mint egy ijesztgetésekkel teli akadálypálya. Nehéz nem gondolni a fenyegetésekre és veszélyekre, amikre lépten-nyomon gondosan felhívják a várandós anyák figyelmét. Szerintem ez rettenetesen káros! Különösen a kicsit idősebb, harmincöt év fölötti anyákat bombázzák fejcsóválva mindenféle genetikai vizsgálatokkal, rémisztgetésekkel! Én azt mondom, nem szabad ezekkel törődni, és biztatnék mindenkit, hogy elfogadja, ha kap az élettől ilyen ajándékot!"

Valós veszélyek - és amit tehetünk ezek ellen

Bármennyire kellemesen hangzik is, hogy az idősebb anyukák lelkileg jobban fel vannak készülve a gyermekvállalásra, mint fiatalabb társaik, az egészségi kockázatok náluk jóval komolyabbak. Ráadásul minél többet vár valaki, annál nehezebb lesz teherbe esnie. A női termékenység már a menopauza előtt tíz-tizenöt évvel csökkenni kezd, a kisbabára vágyónak egyre kevesebb petesejtje marad, és szakértők szerint ezek a petesejtek sem olyan jó "minőségűek", mint korábban. Ugyanakkor a mesterséges megtermékenyítés tudományának fejlődésével már az idősebb nőknek sem kell lemondaniuk a gyermekvállalásról! Negyvenéves kor felett azonban a meddőségi kezelések sikeressége is folyamatosan csökken, ezért ha valaki emellett az eljárás mellett dönt, nem szabad sokáig várnia.

Kutatások szerint az idősebb édesanyáknál gyakrabban alakul ki magas vérnyomás és cukorbetegség a terhesség alatt, többször fordul elő náluk méhlepényleválás. Emellett a 40 év feletti várandósok esetében megnő a vetélés, a halva születés, a szülési komplikációk, a kis születési súly és a koraszülés kockázata is. A legtöbb idősebb anyuka a genetikai problémákról fél a legjobban - tulajdonképpen joggal. Ebben az életkorban ugyanis megduplázódik annak az esélye, hogy a baba valamilyen genetikai rendellenességgel jön a világra. Azonban ez még mindig alig 6-8 százalék.

Híres anyák negyven felett Legutóbb Fehér Anna színésznőről derült ki, hogy 52 évesen várja első kisbabáját, de nem ő az egyetlen híresség, aki negyvenéves kora felett vállalt gyereket. Susan Sarandon Oscar-díjas színésznő 46 évesen adott életet a legkisebb fiának. Halle Berry, Nicole Kidman, Celine Dion és Madonna egyaránt 42 évesen szültek. 47 évesen vállalt gyermeket Geena Davis és Holly Hunter (mindkettőjüknek ikreik születtek - az idősebb anyai kor hajlamosít az ikerterhességre, mintha a természet így "kárpótolna" a kimaradt évekért.).Ismerve a tényt, hogy ebben az életkorban több lehet a komplikáció, az idősebb kismamáknak a szokásosnál is jobban kell vigyázniuk magukra. Ideális esetben a krónikus betegségeket, az esetleges rizikófaktorokat már a fogantatás előtt ki lehet deríteni egy teljes kivizsgálás során, de a negyven év feletti nőknek a terhességük alatt végig szoros kapcsolatban kell lenniük az orvosukkal és a védőnővel. A szakértők javaslatai szerint érdemes az előírtnál több szűrővizsgálaton és ultrahang-vizsgálaton részt venniük; számukra elengedhetetlen például a genetikai kivizsgálás.

Az életmódjukkal kapcsolatban a javaslatok, tanácsok betartása általában elegendő: sok zöldség és gyümölcs, folsavban gazdag ételek, az alkohol, a koffein és a dohányzás kerülése. A védőnő vagy az orvos utasításait azonban komolyan kell venni! Így egyáltalán nem csökken az esélye annak, hogy egészséges kisbabája legyen egy érettebb nőnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik: hazánk északkeleti, északi felén kezdetben kiterjedt, helyenként intenzív havazásra, egyes tájakon átmeneti vastag hótakaró kialakulására kell számítani - a főváros térségében és az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot - tartósabb ónos esőre a középső országrészben van kilátás. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A maximum többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél kissé magasabb értékeket is mérhetnek. Késő este is hasonló hőmérsékletre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.